Látogatók száma

Most volt két hónapja (16-án), hogy elkezdtem a blogot vezetni és már azóta lassan 1000 látogató olvasott bele ezekbe a jegyzetekbe, illetve ma szerintem át is lépjük ezt a számot. Ismerős, barát, rokon és ismeretlen is olvas, valaki hozzászól, de többnyire csak olvasnak. Szereztem itt újabb „barátokat” és vannak régi barátok is, akik csak olvasnak, de nem szólnak hozzá. És hogy tetszhet ez a blog az olvasóknak? Hát ez jó kérdés. Igazából ez egy emlék lesz majd Bogyónak, remélem évek múlva tetszeni fog neki is (bár a fiúk nem annyira értékelik ezeket a dolgokat, mint a lányok, de mindegy).

Tegnap a kis konyhatündér szerepemben sütöttem kétfajta sütit is. Az egyik kedvencemet, a habkönnyű tejfölöset, meg túrósat. Hát jól sikerült, mit ne mondjak, csak egy légkeveréses sütőről van szó… Ami az albérletbe volt, hát arról inkább nem is írok, de azért lehetett ott is sütni, csak nem lettek ilyen szépek. Persze bevacsiztunk belőle és Csongi rám is szólt, hogy máskor ne ilyen este süssek, úgyhogy megkaptam a magamét. Persze ez csak a próbasütés volt, ma már ebédre készülök és a sütiket is hanyagolom. Ja, és mivel lett két tálca kettőnkre (hármunkra), így egy nagy csomót elcsomagoltam és bevitte a munkahelyére. Így már nem is olyan nagy a kísértés állandóan kijárni a konyhába és nasizgatni. Egyébként ráálltam a mérlegre és múlthéthez képest 80 dekával vagyok kevesebb, tehát most megint a két héttel ezeleőtti súlyom van. Meg az ápr. 22-ei védőnői látogatás óta szinte csak egy kiló plusz van rajtam. A múltkor szólt a védőnő a +3 kg-ért, de azt mondta, hogy abba az időszakba sok szokott felmenni a kismamákra. Remélem most nem szól, hogy miért csak ennyi… Még nem döntöttem el, hogy ma menjek, vagy jövőhéten. Mivel kellene beutalót kérnem a következő uh-ra, meg vérvételre, lehet, hogy ma elindulok.

És utána olvastam ennek a vesebajnak. Hát még nem sok jót tudok mondani, mivel még alakulhat a méhen belül, úgyhogy remélem, hogy jobb lesz, mire megszületik. Illetve a vese pyelon méretétől is függ, hogy mi lesz majd a teendő. Egyelőre magzati korban nem javítható, gyógyítható, így csak abban reménykedek, hogy kisebb lesz ez a tágulat és nem lesz szükség semmi beavatkozásra. Jövőhéten megint megyek uh-ra a dokimhoz, meglátjuk, hogy változott.

És most (igaz, még korán van), de előkészülök az ebédhez (zöldség pucolás, hús szeletelés, ilyenek), hogy később csak össze kelljen dobni és csak be a sütőbe és már ebédelhetünk is. Pataki tálba sütök valami zöldséges-húsos valamit (már tegnap este óta áztatom a tálat), de majd erről is beszámolok holnap! Most egy verssel búcsúzom, nem képpel:  

 

Csere Andrea

Gyermekemnek

 

Megfogantam-megfogantál,

a méhemben fészket raktál.

Csöppnyi élet szívem alatt,

s nem tudhattam még, hogy ki vagy.

 

Jaj, hogyan rúg keze-lába!

nő a mama pocikája.

Alaktalan lufi lettem,

szívem súgta: érted ettem!

 

Lassan eljő a pillanat,

közös létünk kettészakad.

Meglátlak, és meglátsz engem,

ki a szülőanyád lettem!