Egy kis blogolás….

Nem minta annyi sok időm lenne, de hát mesélnivalóm az van (ez a bejegyzés közel fél napig tartott, hogy megírjam).

Egy mondatot írtam fel Bendegúztól, amikor a tévében látott izmos embereket: 

„Mikor lesznek már olyan dombok a hasamon, hátamon?”
Nagy dumás kiscsávó. Vannak beszólásai, néha csúnyán is beszél már, néha hülyeségeket is mond, néha nem érti meg, hogy mi értjük, de hát ez van. Az elmúlt hetekben nagyon foglalkoztatta az elmúlás. Meddig élünk? Ki hal meg először? Miért. Az ember nem győz ilyenkor értelmes szavakat keresni, hogy igaz is legyen, de ne legyen neki fájó. 

Az oviban szépen elvan, szeret járni. Az esküvőről még nem beszélt, nem tudom, mikor lesz, bár a körme sem esett még le, szóval ha azt nézzük, akkor szerintem a nyári szünet után lesz megtartva. Bár nyárra is beírattam, mert igazán jó hetek várnak rájuk. Lesz indiános hét, népi táncos, környezeti, lovaglós, bábos, pancsolós… színes programok várnak rájuk. Az egyik hétről húztam csak ki, amikor elmegyünk úszótáborba. Vagyis csak Ő megy, hátha megtanul úszni. A korhatár 5 év, pont előtte pár nappal fogja betölteni (ettől független mehetett volna hamarabb is, csak az indiános hétről nem akartam kivenni az oviból, mert azt nagyon várja). Meglátjuk, mennyire fog tetszeni neki az úszás, mert amúgy kis vizibolhák.

Megvolt az anyák napi ünnepség is. Sajnos azon a héten éppen nem volt oviban Bendegúz, ettől független elmehettünk az ünnepségre. Mondjuk aznaptól mehetett volna (csütörtök) már, de én kiírattam még két napra, mivel azon a hétvégén még lakodalomba is mentünk, nem szerettem volna, ha péntekre visszaesik. Így az immunrendszere is megerősödhetett egy kicsit.

Szóval az ünnepség nagyon szép volt, aranyosak voltak. Mikor az ölembe ült és mondták neki, hogy mosolyogjatok anyára, akkor úgy elhúzta a száját vigyorgósra, hogy nem bírtam ki nevetés nélkül. Itthon is gyakoroltuk a verseket, meg azóta is mindig mondja, mit tanulnak, így itthon is tudunk gyakorolni. Bár ha valamit nem ismerek és Ő is rosszul mondja, akkor biza azt úgy tanuljuk meg. 

Mersééknél is megvolt az anyák napi ünnepség. Azon a héten Merse sem volt bölcsiben, de mindennap bevihettem fél órára gyakorolni. Hát, nem sokat ért, mert az ünnepségen semmit sem mondott, nem tátogott. Mondjuk ment a többi gyerekkel, ha körbe mentek, akkor körözött, legalább nem szaladgált össze-vissza. Kicsit meg is volt illetődve, kinézett a sok anyukára és látszott rajta, hogy nem érti, miért vagyunk ott olyan sokan. Aranyosak voltak mind.

Megvolt keresztfiam ballagása is, már azóta lement az írásbeli érettségi is, jöhet a szóbeli. Azon a hétvégén betegedtek le a fiúk, a majálist ki is hagytuk (nem emiatt, hanem amiatt, mert mire mentünk volna le a kavalkádra, addigra eleredt az eső). Mikor hazajöttünk, itt tűzoltómajális volt. Persze azon is épp, hogy részt vettünk, mert menni kellett az ügyeletre a fiúkkal. Bendegúznak kötőhártya-gyulladása volt, de akkor már meghallgattattuk a két kicsit is, mert köhögtek. Hétfőn meg mentünk a saját dokihoz, aki ki is írta őket pár napra. Mivel volt egy hetünk, hogy kikúráljuk a fiúkat a lakodalomba, nem szóltunk oda a vőlegénynek. Végül csütörtökön csak mondtuk, hogy még nem biztos, hogy tudunk menni, mert addigra Bercel is elkapta jobban és végül péntek este döntöttünk úgy, hogy mégis elutazunk. 

A lakodalom is jól sikerült, bár nem írom le, hogy a készülődés és indulás nem volt egyszerű. Én sosem szeretek késni, sehonnan sem, de most pöccre értünk oda a polgári eseményre. Sőt, már nem is fértünk be, csak kint tudtunk várakozni. A fiúk nem értették először, hogy mi lesz majd, de aztán örültek, hogy kijött az ifjú pár és dobálta a cukrokat. Szedegették össze, minden gyerek oda csoportosult. A templomi esküvőn Bendegúz folt a fotósunk. Szeret fényképezni, írhatom azt, hogy tud is. Na jó, csak néha kerül bele az ujja, de amúgy nem sokat kell törölni. A vacsira is hivatalosak voltunk. Merse fél 10-kor dőlt ki, az autóban aludt tovább, aztán már én is fáradtam, meg Bendegúz is, így éjfél előtt el is jöttünk (na jó, 11 után). Csongi maradt volna még, Ő bírta.

Múlthéten volt ortopédia felmérés az oviban. Mivel kértem, hogy Mersét is nézzék meg, így mennem kellett a bölcsibe. 13 órától volt a felmérés, így alvás közben leptem meg Mersét. Akkor észrevettem, hogy kék a kisujja. Mutatom a gondozónőnek, aki azt mondja, nem tudja, hova verhette be, mert nem sírt Merse. Mivel Ő meg nem mondja el, így nem tudjuk mi történt, csak azt, hogy valahova beverhette, mert az ujjának a 75%-a már lógott (vagyis akkor még csak kékült, de látszott, hogy nem sokáig fog ott maradni). Az ortopédiai vizsgálaton is részt vettünk, Bendegúznak ugyebár kell a speckó cipő, Mersének még nem, de nem kizárt, hogy jövőre már neki is kell. Mondjuk az övé nem olyan lúdtalpas, mint a bátyjáé. A körömmel pénteken mentem el a dokihoz, mert hiába ragasztottuk le, mindig lekerült róla és a homok már alákerült a körmének. A gyerekorvos továbbküldött a sürgősségire, így ott leszedték róla a körmöt. Vagyis azt mondta a doki, hogy lehet, hogy kamillázással leesik. Így egyszerűbbnek tűnt, hogy már ott helyben túl essen rajta, mint mi kamilláztassuk, amitől lehet, hogy leesik, de ha nem, akkor tehetünk még egy kört. Érzéstelenítés mellett szedték le, volt sírás, de inkább azért, mert le kellett fogni. Csongi volt bent vele, én addig kintmaradtam Bercivel a váróban. Tegnap kellett volna visszamenni kontrollra, de a saját gyerekdokihoz mentünk, mivel Mersének a hétvégén megint volt csúnya, kruppos köhögése, aztán vasárnap éjszaka be is lázasodott. Azóta már Bercel is köhög, úgyhogy most a két kicsi itthon van. Torokgyulladásuk van, vagyis pirosabb a torkuk. Egyenlőre még nem kapnak antibiotikumot (mert az elmúlt időszakban igencsak szedték), csak vitaminokat, de ha rosszabbodik az állapotuk, akkor menni kell vissza a dokihoz.

Ami még történt az elmúlt napokban és le akartam írni, Bercelnek is volt vérvétele. Egy hang nélkül tűrte, ahogy Saci néni leveszi a vért. Az eredmény persze enyhe vérszegénység, úgyhogy kapja mostmár Ő is a vasat, mint anno Bendegúz. Vagyis épp most nem, mert ugye most a torka miatt nem kapja. Másnap volt oltása is, amit már nem hagyott szó nélkül, volt sírás rendesen.

El kell mondjam, hogy nagyon sokszor kapok kis virágokat a nagyoktól (meg Bendegúz sokszor szed Zsófinak is, meg olykor-olykor az óvónéniknek is). És én olyankor a fülem mögé teszem, hogy mindenki lássa. Nos, valamelyik nap Merse leszedte a kiskertünkből a virágot és feldíszítette az öccsét: 

Szombaton Csongi cégénél horgásznap volt, Bendegúz már nagyon várta, menni akart már nagyon horgászni. A szákkal ki is fogott pár kis ujjnyi nagyságú halacskát, amit haza is akart hozni. Nem engedtük. Nem örült ennek…

Vasárnap meg roncsderbin volt Bendegúz az apjával. Mi is mentünk volna, de hát ugye előtte éjszaka köhögött csúnyán Merse (inhalátoroztunk salvus vízzel, nyitott ablaknál aludtunk és minden köhögésre ébredtünk, szóval nem is aludtunk valami jól, bár ez nálunk már „megszokott”, nem emlékszem, mikor volt átaludt éjszakám utoljára, talán 2009 előtt…). Ott volt Marci haverja is, meg a családja. Tetszett nekik, nézték a futamokat, kommentálták, várták a roncsokat….

Ma hét hónapos a kisfiunk, eltelt az idő…

Este lemérem, közel 9 kg már. Foga még nincs, csak nyáladzik rendesen, meg már látszik, hogy lassan kibújik az első foga (én fent látom, bár lehet, hogy hamarabb kijön neki alul).