Hát eltelt már megint egy hétvége. Bendi még mindig köhög, nem sokat, de ha köhög, akkor rossz hallgatni. Hogy most nekem rossz csak, mert úgy féltem ezt a kis szarost, vagy mert nem szoktam hozzá, hát nem tudom, de ilyenkor mindig nézem és csak remélem, hogy hamar elmúlik a köhögése. Kapja rá a homeos stodalt, mivel ami köhögésre lenne kapható, az két éves kor alatt nem ajánlott, így ezt az egyet tudjuk csak használni, ami elég édes (szirup) és ebből azt látom, hogy Bende is édes-szájú lesz. Legalábbis ezt szereti, ha fecskendőzöm a szájába. Egyébként reggel az összetört folsavat, c-, d- vitamint és béres cseppet egy kis normaflore-al összekeverem, és ezt fecskendőzzük be neki szájon át. Na, ennek nem lehet valami jó íze, mert az első kortynál húzza a száját (valószínű a béres miatt, annak nem olyan jó az íze és előtte, míg nem kapott ilyet, nem húzta a száját). A calcimuscot meg külön kapja, háromszor 1 ml-t. Illetve a normaflore is el van osztva három adagra, szóval napközben sem unatkozom. A stodalt meg evés-ivás előtt/után (mikor hogy) fél órával kell beadni, így tényleg adagolgatom csak a fecskendőbe a vitaminokat, gyógyszereket.
Nem írtam még a szüleimről, illetve a családomról még sokat, mert ez a blog ugye Bendiről szólna, meg a mindennapjainkról. Most azért leírom, hogy apukámat látogattuk meg szombaton Szegeden, a sebészeti klinikán, aki vasárnap már haza is mehetett anyukámhoz. Csak átszaladtunk, mert hétköznap nem igazán tudtuk meglátogatni, mivel Csongi reggeltől estig dolgozik. Szerettünk volna még beugrani egy bababoltba – mert lassan esedékes lesz egy autósülést venni Bogyónak, hiszen a bébihordozót kezdi kinőni –, de végül csak egy hipermarketbe jutottunk. Illetve az utazást próbáltuk úgy intézni, hogy a két alvásidő akkor essen bele. Odafele tök jót aludt Bende, de visszafele elaludt a hipermarketbe és végül a hazafele vezető út felénél felkelt és már a város szélén elkezdett nyűgösködni. Hát mit mondjak, várom már a tavaszt, amikor nem kell ennyi hacukába öltöztetni a kisfiunkat egy kis kiránduláshoz. Nem kell majd vacillálni, hogy mit adjak rá, hogy ne fázzon meg, de ne is izzadjon le, mennyi takarót vigyünk pluszba és egyáltalán ne úgy nézzen ki, mint egy kis szumó birkózó.
Még szombat este elkezdtem a vasárnapra szánt sütit készíteni, mert vendégeket vártunk. Vasárnap reggel meg korán keltem, majd keltek a fiúk is és nekiláttunk a főzésnek (fokhagyma krémleves, pirított kenyérrel, sajttal, diós-almás töltött csirke és a vaníliás-gesztenyés süti ugye desszertnek), meg takarításnak. Hát „nehezebben” megy már az ilyen feladat, mióta megvan a kisfiunk, hiszen eddig csak ketten voltunk, de most őt is meg kell ugye szopiztatni, majd tízórait készíteni, megetetni, de közben játszani is vele, mert azért elunja magát, meg még dajkálni is, szóval macerásabb, de végülis minden készen volt, mire a vendégek megérkeztek. Épp meggyet turmixoltam és passzíroztam Bendinek, ami a fagyóba is került. Majd azért a napokban megkóstoltatom vele (hashajtóhatású, ami nekünk kell). De most a paradicsomos burgonyát kezdtük el kóstolni, ez a második fajta bébiétel, amit nem én készítek el (őszibarackos alma volt az első), de ugye a paradicsomnak is van hashajtó hatása, viszont én még nem pürésítettem neki. Egyelőre elfogyasztjuk ezzel az üveggel, aztán majd kotyvasztok én is. Szóval mire jöttek a vendégek készen lettünk, a csirke sült, vele együtt a Bendének szánt répa-krumpli is, ami egy kicsit fojtós lett, így egy kis sinlac-al hígítottam, ami már fogyaszthatóbb lett. Most a tejpép és rizspép helyett a gluténmentes sinlacot használjuk hígításnak, vagy dúsításnak, mikor mire kell. Végül mindenki jól lakott, beszélgettünk még egy jót, Bende meg tök hülyén aludt (ebéd előtt és után is csak kb. fél órát), így este még fürdés előtt megzuhant apja vállán. Az éjszakáink meg nem sokat változtak, kelünk rendületlenül, mikor hogy, de általában ötször még mindig (mondjuk tegnap éjszaka csak négyszer kelt, már ennek is örülök, remélem meg is marad ez a szokása). Meg még valamikor azért is kel, mert elnyomja magát és „nem képes” megfordulni, így nekem kell a pozícióján változtatni. Szóval én nem unatkozom, valamikor félkómásan pakolom ide-oda, vissza a kiságyba, ki a nagyágyba, néha otthagyva köztünk, aztán reggel meg nem tudok tovább aludni hatnál, fél hétnél. És napközben meg nem tudok aludni, mikor Bogyó alszik, szóval kevés alvással is el vagyok ezek szerint. Pedig milyen jó volt anno akár kilenc órákat is aludni. De azt hiszem, ilyenre még várnom kell egy pár hónapot/évet.
A bal alsó foga áttörte az ínyét, a kis recés részével pedig rendesen meg tudja már harapni az ujjunkat. Illetve már duzzad a jobb alsó is, így a kettő egyszerre fog neki szépen növögetni. Remélem majd sikerül fényképezni.
