Összes oldalmegjelenítés

2016. február 18., csütörtök

Változások...

De rég voltam, és mennyi minden történt azóta! Első körben viszont annyit, hogy idén elballag Bendegúz az oviból. Ez is változás, de talán az nagyobb változás lesz, hogy visszaköltözünk szülővárosunkba családi okok miatt.... Erről itthon mi már tavaly július óta beszélgetünk. Nem az itteni körülmények miatt mennénk, hiszen nagyon megszerettünk már itt, kis csendes, barátságos, fejlődő falu, közel a megyeszékhely, a gyerekek is nagyon szeretnek itt. A családi okokról meg majd később írok.
Azt az egyet tudtuk, hogy ha megyünk is, akkor úgy időzítjük, hogy Bendegúznak ne legyen nagyon nagy törés már megint az életében, ezért az iskolát már ott kezdené. Így is eléggé megijesztette a gondolat, hiszen minden kisbarátját itt kell hagynia. Ráadásul tudni kell, hogy nem sok a ballagó diák most az oviból, így csak valószínűleg két osztályt fognak indítani, viszont az Ő csoportjukból 13-an is elballagnak idén, így biztosan lett volna ovis csoporttársa a suliban. Most pedig megint újra kell kezdenie az ismerkedést. Mindenesetre talán ez a legjobb időszak arra, hogy ha menni szeretnénk, akkor most induljunk neki.



A múlthéten voltunk is két iskola nyílt napján, körbenéztünk, ismerkedtünk, úgy néz ki, hogy a kiválasztott iskola meg is tetszett Bendének, ahol egy ismerős lányka lesz az osztálytársa, így már lesz neki egy ismerőse legalább. :-) A többi dologról meg majd később írok...

2015. november 27., péntek

black friday

Ma menj vásárolni, vagy ma ne menj vásárolni.
Én maradok, köszi szépen. Olvasom a hírekben, hogy milyen tömeg volt egy-két hiperben, hogy megkapják a jobbnál jobb akciós termékeket. Nem vitatom, biztos volt olyan termék, ami akciós. Biztos nekem is "kellett" volna valami, ha ott vagyok, de így én ma spórolos napot tartok :-) amúgy is megírtam az előző posztban, hogy erre a hónapra már kiköltekeztem (ez meg már két hete volt).

Szóval az elmúlt két hétben sok minden változás nincs. Na jó, mégiscsak. Bercel megszokott a bölcsiben. Igen, igen. Kis segítséggel kezdődött a második hete, mivel Merse beteg lett és hát Ő is elkísérte a kisöccsét. Lehet, ez volt a jó, mivel örömmel mutatta, hogy hol a kisszekrénye, hol alszik a kis plüss kutyája és aztán örömmel ment be a csoportba is. Semmi nyakba csimpazkodós, semmi sírogatós. Három napig kísérte a bátyja, aztán ment oviba már, de azóta se volt sírás az ajtóban. Jó, amikor odaérünk a kapuba, mondja, hogy ne, ne, de aztán mondom neki, hogy nézzük meg a kiskutyát, mert ott aludt (ami itthon hanyagolva van, de ott meg anyapótló és alváshoz kell neki. Mersétől örökölte, a kutya is megszokta már a bölcsit). Szóval ahogy belépünk a kapun, akkor meg már megy is minden, mint a karikacsapás. Fél négy után szoktam odaérni a bölcsibe, többnyire az utolsó vagyok, pedig az uzsi időt meg szoktam várni, na, de ahogy örömmel jön és szalad felém, olyan jóóóó érzés. És ha szólok, hogy pakolj össze, egyből megy vissza és elpakol. Bezzeg itthon.

Merse ugye beteg lett, elkezdett köhögni, jön a kruppos időszak, hurrá. Előkerült az inhalátor, a doki is megnézte, végül három napot maradt itthon. Persze azóta is van köhögés, az orrfolyás már alábbhagyott, de mindhárman köhögnek, miért ne. Volt, amikor csak éjszaka köhögtek, a bölcsiben, oviban nem, most meg éjszaka jót alszanak, de napközben szoktak köhögni. Elkezdődött ez az időszak is, meglátjuk, milyen lesz az év.

Bendegúz meg nagyfiú már, készül az iskolába. Na jó, annyira nem, mert lesznek változások a kis családunkban, de azért szerintem már várja. A múltkor a foci kupát hazahozhatta, mivel megnyerték, sőt, gólkirály lett a nagyfiunk (és ezért mi is vettünk neki egy érmet, mert hát most elkezdte azokat is gyűjtögetni, van már focis és futós érme is). Szóval lerajzolta a kupát és le is írta, hogy I. helyezett. Próbálgatja magát. Rajzolgatni nagyon szeret, focizni is, de most mindenre "kapható". Az oviban vannak külön foglalkozások, ugye a szülő meg nem tudja eldönteni, mivel tesz jót a gyereknek, ha beíratja csomó helyre, vagy hagyja inkább ezt az időszakot még csak a játékra? Nos, mi megkérdeztük a fiúkat, szeretnének-e valamit? A foci Bendének ismét első helyre került, tavaly is járt, idén folytatta. A gyermektánc, néptáncra tavaly járt, de idén már nem akart menni. Viszont a szüreti napon nagyon ügyesen táncoltak az ovisok és ahogy megnéztük a videót, mondta, hogy mégiscsak szeretne járni. Aztán van az angol is, amit Ő szeretett volna. Mondtam, hogy próbálja ki az első alkalmat és meglátja utána. Erre azt válaszolta, hogy "anya, ha nem is tetszik, akkor is járni szeretnék, mert meg szeretnék tanulni angolul!". Ennyi. Szóval ezek plusz órák és ami még van neki és "kötelező", az a gyógytesi, a lúdtalpa miatt, van okos-matek és törperős torna, ez az ovi tehetségműhelyében van, ahol a nagycsoportosok fel vannak osztva különböző területekre, Bendegúznak ezt a kettőt nézték ki az óvónők (ki mihez tehetségesebb). Szóval vannak igencsak plusz órái, de én úgy látom, hogy élvezi mindet, még a táncot is. Most Luca napra készülnek, aztán a karácsonyra is. Nem nyavalyog semminek, hogy nem akar menni, minden foglalkozás tetszik neki. Remélem megtaláltuk az arany-középutat :-)

Most pedig irány az adventi készülődés, hiszen vasárnap már gyújtjuk az első gyertyát a koszorún...


2015. november 13., péntek

Péntek 13


Nekem nem mond semmit, csak "ráparázok", mert mindenhol ezt hallom... Nem is vettem volna tudomásul, ha a rádióban nem mondanák el minden fél órában, hogy ma péntek 13 van. Ez csak a címre igaz, mert igazából ennyit akartam csak írni erről.

Amiről pedig inkább írnék, Bercel első bölcsis hete pl. Ugye okt. 12-én kezdtük a bölcsi beszoktatást, az első héten csak pár órákat volt, illetve kétszer ott ebédelt. Aztán még utána hétfőn is ment, de még akkor sem aludt ott és végül aznap este le is betegedett. Aztán jött az őszi szünet és mivel itthon voltak a nagyok is, nem vittem Őt sem a bölcsibe. Végül múlthéten kényszer betegszabin voltak Mersével, mivel péntekre lett időpontunk a szemészetre és hétfőtől pupillatágítóztam mindkettejük szemét. Emiatt, mivel homályosan láttak, nem volt célszerű közösségbe vinni őket. Szóval a szemészeten túl vagyunk, Merse is megkapta a szemüvegét, neki +2-es jelenleg. Ez kinőhető, ahogy Bendegúznak is, csak Bendének +3-as van jelenleg. Bercelnek nem kell még szerencsére, vele ismét egy év múlva megyünk kontrollra. Na, de jól elkanyarodtam.
Szóval a héten újrakezdtük a bölcsit. Sajnos nem nagyon szeret járni, vagyis az első pár perc nem jó neki, nyilván addig, míg el nem búcsúzunk, utána állítólag két perc alatt megnyugszik és játszik a többiekkel. Hétfőn még csak ebéd utánig maradt, keddtől viszont ott alszik már. Minden reggel megbeszélem vele, hogy mikor megyek érte aznap, végül minden reggel, mikor megállunk a bölcsi előtt, már elkezd nyavalyogni és mondja, hogy neeeee, neeeee. Aztán ráveszem, hogy mutassa meg a kis szekrényét, végül ő vetkőzik, s végül a nyakamba köt ki és úgy adom át a gondozónőnek, hogy sír. Én meg szomorú vagyok, de tudom, hogy lesz ez jobb is.
Mersével is ez volt. Ott még a hormonok is dolgoztak, hiszen Berci éppen a 9. hónapban volt a pocakomban. Most erősebb vagyok, úgy gondolom. Minden nap uzsi után mentem, már nagyon várt, ahogy meglátott, egyből ugrándozott örömében és szaladt oda hozzám. Aztán, mikor átbeszéljük a napját, mondom, hogy holnap is jövünk, ő meg mondja, hogy jó, vagyis bólogat csak, mert sokat nem beszél még. Szóval így telt ez a hét.

Tegnap végre egyedül mehettem nézelődni ide-oda. Persze nem volt annyi időm, mint terveztem. Reggel elvittem a fiúkat az oviba és bölcsibe, végül hazajöttem és elindultam autóval a városba. Nem lehet reggel autóval menni a bölcsibe, mert akkor Bercit nem tudnám kivenni az autóból. Úgyhogy kicseleztem ilyen formán. Szóval elindultam 8 után nem sokkal, mivel 9:15-re volt időpontom a bőrgyógyászatra, kontrollra mentem. Még előtte el tudtam intézni egy dolgot, és 9-re oda is értem a dokihoz. Gondoltam én, hogy nem fognak behívni időben, ezért kb. úgy számoltam az időm, hogy 10 körül fogok eljönni. Sajnos 11-kor kerültem sorra. Nem, nem voltak sokan, csak a doki kétszer is kijött a rendelőből, egyszer jó 20 percre, másodjára meg kb. 30-ra, miközben egy fiatal csajszit kísért, aki éppen vérvétel után volt. Értem én, hogy ha rokon, vagy ilyesmi, kell a protekció, de ez most éppen nekem nem esett jól. Főleg azért nem, mert az én kontroll vizsgálatom csak kb. 5 percig tartott. Lassan lejár az öt év az orrműtét után (nem, nem plasztikáztattam, bár jó lenne azt is), úgyhogy még évente kétszer járok ide a dokihoz. Szóval az időmet kicsit megrövidítették, ezért ezután már csak futtában mentem ide-oda. Persze kb. a felét sikerült csak elintézni. A munkahelyemre ugrottam be, elintézni a szabis papírokat, aztán Csonginak vittem ebédet, persze ez a város két szélén van :-)
Aztán még eljutottam a lidlibe, az obiba, végül az auchan, aldi kimaradt. Pedig olyan jóóóó volt úgy nézelődni, hogy nem azt nézem, mit ver le valamelyik gyerekem, vagy merre szaladjak, hogy megtaláljam őket? Mondjuk egy vigasztal, ha nem lesznek betegek, végülis bármikor bemehetek vásárolgatni, bár ennek a pénz hiánya lesz inkább a hátulütője. Mert valljuk be, oké, nézelődni is jó, de milyen jó, ha találunk valamit és azon-nyomban meg is tudjuk venni. Pl. én már tegnap vettem karácsonyi ajándékot is. De azt hiszem, erre a hónapra már ki is költekeztem....

Hozok egy képet a kis szemüveges Merséről:

2015. november 2., hétfő

4 éves Merse

Már két napja betöltötte a 4. életévét, de hétvégén lévén nem igazán tudtam jönni. No és persze szép az idő mostanában, úgyhogy próbálunk még kint lenni (bár már kezdenek fagyosak lenni a reggelek).
Szóval a középső fiunk is ünnepelt a hétvégén, a megrendelt tortát kapta, mert a kívánsága az volt, hogy legyen rajta pókember, batman és superman is. Nem értem, miért ezek a kedvencek, hiszen mesében sem látott még ilyet nagyon, de betudom annak, hogy az oviban biztos mesélnek a többiek ezekről a figurákról és hát akkor az már tuti menő.
Jellemezve a természetét Mersének azt írhatnám, hogy talán rá kell a legjobban figyelni. Ha csend van és Ő ott van, tuti, hogy valami rosszaságot produkál. Volt már pár sztorim, egy közülük, amikor felmászott a szárítógép tetejére és kifestette magát és a falat is, alapozóval és szemöldökfestékkel.
De ma is csend volt, míg én felmostam a földszinten, addig egy krémet nyomtak ki a szőnyegre, sajnos Berci meg is kóstolta, úgyhogy most figyelgetem..
Izgő-mozgó kisfiú ám Memi, felmászik mindenhova, igazi kis sportos alkat (talán kiskoromban én is ilyen voltam, no, azóta sajnos sokat változtam). Bohóckodnak sokszor, egyre többet tudnak már egymással is játszani, persze van még olyan, hogy nincs egyetértés a tesók között.
És a tortás kép:

2015. október 27., kedd

2 éves Berci

Igen-igen, olyan hamar eljött ez az idő, ismét szülinapot ünneplünk :-)
Két évvel ezelőtt már a karjaimban tarthattam a harmadik fiamat is. Két évvel ezelőtt már örültem, hogy a dokim mégis amellett döntött, hogy indítsuk be a szülést... pedig két évvel ezelőtt reggel még úgy indultam a kórházba, hogy inkább várjuk meg a napját, amikor jönni akar, de ugyebár a köldökzsinór a nyakán volt már, így jobb is, hogy beleszóltunk egy kicsit a természetbe. Egy kicsit nosztalgiázom és ide is hozom a születéstörténetet.
Két éves nagyfiú már a harmadik kiskirályfink is, hamarosan ünnepel a középső is és ilyenkor a nagyfiunk egy kicsit el van keseredve, hogy most a kicsik ünnepelnek, de hát Ő meg az apjával tarthatja nyáron a szülinapját.
Hétvégén már voltunk otthon nagyizni, úgyhogy a tortákból sem volt hiány, meg az ajándékokból sem. S bár Mersének még van pár nap a szülinapjáig, már megkapta tőlünk is az ajándékét. Mivel Bendegúz kapott a szülinapjára rollert és Merse is próbált rollerezni és mivel Bercel ajándéka is egy kis roller lett, így Merse is megkapta már most. Tegnap már ki is próbálták, ahogy hazaértünk, mentek egyet a kamaszjátszótéren is, ami direkt a görkoris-gördeszkás-rolleres-bmx-es kamaszoknak lett építve. Tetszett nekik, bár trükközni még nem tudnak, szerencsére.
Hamarosan jövök a képekkel is!





2015. október 19., hétfő

Gyerekszáj

Most találtam meg egy papírlapot, ahova nagyon régen írtam fel két szösszenetet:

Merse valamit csinált és rászóltunk, de nem értettük, erre Ő: "Most már a fületek is megsüketült?"

Bendegúz pedig, mikor fürdött, éppen a golyóit fürdette és megállapította, hogy "Anya, nekem 2 gyerekem lesz, mert 2 golyóm van!" :-)

Furcsa érzés, hogy a heti két felmosást mostmár napi szinten tudom művelni, nincsenek "láb alatt" a gyerekek....
Ma ismét mindenki ment a dolgozójába, a két nagy az oviba, a kicsi a bölcsibe. Elkezdtük a második hetet is Bercivel. Nem mondom, hogy nagyon örülve ment be a szobába, de végülis nem volt sírás. A héten még ebéd után kell elhoznom, kicsit változott a terv, mert mától már ott is aludhatna. Viszont jövőhéten őszi szünet lesz, utána pedig szemészetre kell menni és azon a héten nem viszem, ahogy Mersét sem, mert péntekre kaptuk az időpontot és hát hétfőtől kell pupilla tágítózni őket.
Tegnap a nagyok elmentek még horgászni egyet, lezárták az évet. Bendegúznak nagyon tetszik a horgászat, egész nap kint lenne, Mersének nem nagyon jött be, még be is aludt az apján. Mi meg Bercellel itthon voltunk. Bár Ő is ment volna, de hát biztos megunta volna fél óra után...

2015. október 13., kedd

Bölcsi

Ismét....
Eljött az idő, hogy a legkisebb kiskirályfi is elkezdje a közösségi életet. Nem mondom, hogy nem döcögve indulunk neki, mert akkor hazudnék, de még sokat nem is tudok írni, hiszen ma volt a második nap, hogy mentünk. De ma már mondta reggel, hogy neeem akar jönni. Szóval tegnap kezdtük el a beszoktatást. 9-11 óráig voltunk, végig ott lehettem. Ismerkedett a teremmel és érdeklődve figyelte a többieket. Nem voltak sokan a csoportban, a kicsik, ahova Ő is sorolva van, hárman voltak (vele együtt), a nagyok meg négyen, de ugye ez egy csoporton belül. Szóval figyelte a többieket, öt percenként jött hozzám és mindig nézte, hogy legyek ott. Ma már eljöttem fél óra után és másfél óráig ott hagytam (ismét 9-11-ig volt a beszoktatás). Állítólag akkor még nem volt gond, mikor eljöttem, hanem akkor borult a bili, mikor hozták a tízórait és hát tegnap ugye ott voltam vele, ma már nem. Nem is evett semmit. Durcizott egy kicsit, aztán megnyugodott, mikor mentek ki az udvarra, ott már ügyesen motorozott és bandázott a többiekkel. Mikor visszamentem hozzá 11-kor, először észre se vett, úgy mentem oda hozzá. Nem is nagyon érdekelte, hogy ott vagyok, ment tovább és motorozott. Sőt, mikor indultam volna haza, úgy kellett kihoznom a bölcsiből. Hogy holnap milyen napja lesz, jó kérdés....
Holnap már reggelire viszem, ami azt jelenti, hogy elvisszük a nagyokat az oviba, aztán megyünk a bölcsibe, a reggelit még én is ott töltöm, aztán jövök el és ismét megyek érte 11-re. Holnap már esni fog az eső, valószínűleg nem lesznek kint az udvaron. De majd mesélem, hogy viselte a harmadik napját :-) (lesz időm, hiszen "üres" lesz a ház, bár van mit csinálni, de azért mégiscsak gyerekmentes leszek) :-)

2015. október 7., szerda

gyerekszáj és ami velünk van...

Mert találtam pár papírfecnit....

Bendegúz, ahogy reggelizünk, többnyire hétköznap "ropogót" kapnak (reggelizőpehely), mivel ez gyors reggeli itthon, és hát többnyire töltött gabonapelyhet veszünk, de néha besikerül csak a sima golyócskákat venni, erre egyik reggel megszólalt, mikor elolvadt az összes golyó a tejben: "Nem kérek több ilyen ropogót, mert úgy elolvadnak, hogy nem tudom elkapkodni őket!"

A szemüveg szárát pedig szét lehet nyitani, szerinte (persze azóta már kijavítottam).

Megint eltelt egy hónap, az oviba hol mennek, hol nem, hiába, az immunrendszerük most veszi fel a harcot (remélem, és győz is, ezután nem lesznek sokat betegek). Bendegúz konkrétan a fele időt töltötte az oviban, mint amennyit menni kellett volna. Merse kevesebbet volt beteg, de már Ő is vett ki betegszabit. Persze Bercel sem maradt ki, de hogy ő hogy viseli jövőhéttől a bölcsis beszoktatást, az jó kérdés. Meglátjuk. Mármint betegségileg. Remélem a kedve jó lesz. Már most is állandóan menne be a bátyjai után az oviban a csoportszobába, úgyhogy remélem a beilleszkedéssel nem lesz gond.

Másfél hete búcsúban is voltunk, a srácoknak nagyon tetszett, Bendegúz már kezd felnőni és elfogadja, hogy nem veszünk meg mindent, így Ő csak dodgemezni szeretett volna, meg távirányítós helikoptert venni (az is épp elég), Mersének már több minden kellett volna, de végül egy puskával beérte (meg persze dodgemezett Ő is), aztán Bercel meg egy traktort kapott (vagyis bobcat-et), meg persze Ő is dodgemezett :-)

Nagyfiúk már...

Aztán Bendegúz összevissza evett mindent, aminek az lett a következménye, hogy éjszaka elkezdett hányni, így már reggel visszaindultunk haza (amúgy ebéd után jöttünk volna át, Vajdaságba voltunk), így a doki is meg tudta nézni. Mivel elmúlt a hányás, valószínűleg csak elrontotta a gyomrát.

Voltunk ismét szemészeten, Bendegúznak még kell a szemüveg és úgy néz ki, Mersének is kelleni fog. Persze ezt csak a pupillatágítós vizsgálat után tudjuk meg. November elejére kaptam időpontot, mert miért ne, az őszi szünetbe már csak egy férőhely lett volna, így a két kicsinek meghosszabbítjuk az őszi szünetet (mivel minden reggel kell cseppenteni a szemükbe és homályosan fognak látni, nem biztos, hogy jó dolog lenne őket a közösségbe engedni). Ja, mert Bercelnek is megnézi a doktornő.

Múlthéten szüreti nap volt és Bendegúz már nagyon várta, ugyanis eldöntötte, hogy sok-sok érmet szeretne gyűjteni, legyen érem-fala. Mivel futóversenyt hirdettek, jelentkezett is rá. Nem sokat tudott készülni, mert ugye beteg is volt, meg esős az időjárás, de végül aznap csodás napsütésre ébredtünk. 300 méter volt a táv, a cél az első hely, de bármilyen érmével beérte és megcsinálta! Második lett! Nagyon büszke voltam rá! Merse pedig hatodik lett, rá talán még büszkébb voltam, mert nem is akart indulni és végig futotta, a korosztályában szerintem első lett (nyilván, hogy az első három helyet a 2009-es születésűek nyerték, így Merse a 2011-es születésével egész szép helyen végzett). És Csongit sem hagyjam ki, mert Ő is indult a 3 km-es távon, ahol 2. helyezést érte el!
Így már Bendegúznak van két érme, egy a tavalyi fociról, most meg ez a második hely. Nagyon büszke! Ahogy én is!

És hogy várta már a mai focit! Végre ez az évad is elkezdődött. Merse nem akart menni, de kiderült, hogy a kis haverja, Jenci is járni fog, így akkor Ő is kipróbálja. Meglátjuk, hogy alakul a későbbiekben.
Bendegúz még a furulyát és az angolt szeretné kipróbálni, a táncot hanyagolni szeretné, de most mégis azt mondja, hogy mégis menne. Az arany középutat próbáljuk megtalálni, hogy ne legyen terhelő a számára sem, de ha már a tehetsége adott valamihez, akkor csinálja, vagy ha nagyon nagy kedve van hozzá. A sakkot is szeretné, szóval így is már szelektáltunk, mi legyen . És inkább Ő döntsön, mint mi mondjuk meg neki.

Merse csak a lovaglást szeretné kipróbálni, úgyhogy még ez van folyamatban.

Bercel pedig csak elkezdi a közösségi életet. Majd jövök később mesélni erről is!

2015. szeptember 7., hétfő

2015 szeptmber

Nem szeretnék megint mentegetőzni, miért nem jöttem, jövök sűrűbben, hiszen magunknak írom a blogot, hogy vissza tudjuk emlékezni majd a későbbiekben. De bánt is a dolog, mert egy csomó mindent nem jegyzetelek fel és hát ilyenkor meg már nem tudom, mit is és miről is akartam írni.
Mivel egész nyáron itthon voltak a fiúk, nem voltak egyszerűek a napjaink. Bár azt kell mondjam, hamar eltelt ez a nyár is. Az "utolsó", ami miatt nem írattam be őket a nyári oviba. Ugyanis lassan lejár a gyedem és hát jó volna visszamenni dolgozni, emiatt jövő nyáron már nem lesz ennyi szabadságom, hogy itthon tudjak maradni a fiúkkal. A fiúk élvezték az itthonlétet, amúgy sem akartak menni a nyári oviba, bár elég színes programokkal várták volna őket. 

Ami lemaradt, ebből a pár hétből...
Ugyebár nyáron volt 6 éves Bendegúz. A szülinapján pont itt volt a holtágnál az Alma együttes és hát én előzőleg leleveleztem velük, hogy felköszöntsék a színpadon a nagyfiamat. Volt öröm és boldogság Bendegúz részéről :-) Egy kicsit azért fel is készítettem, mert kérdeztem tőle, hogy ha felhívnák a színpadra, mit csinálna? Mondta, hogy szívesen felmenne. Persze aztán nem úgy nézett ki a színpadon, mint aki annyira élvezte az egészet, kicsit meg volt szeppenve, de hát én is meg lettem volna.
Voltunk fent Bp-en is, hogy változatosan utazgassunk, vonattal mentünk. Aztán a fővárosban metróztunk, villamosoztunk is. Meg még hazafele busszal is jöttünk. Nagyon tetszett a fiúknak. 
Nekem az első külön töltött éjszakám volt a fiúktól, ugyanis találkoztam pár anyukával, akikkel itt a neten ismerkedtem meg, hiszen az első babavárásom idején csatlakoztam egy csoporthoz, ami azóta is aktív, de személyes találkozóra még nem volt alkalom. Most sikerült összeverődni 6-8 anyukának és jót csacsogni élőben is. 
Voltunk mamázni, tatázni, dédizni is és mentünk nyaralni a Balatonra is. Persze a nagy hőség után és nagy hőség előtt voltunk. Márciusban kellett foglalni a szállást és mivel én szerettem volna az augusztus 20-i tűzijátékot a nagy víz partjáról nézni és mert aug. 18-án van az évfordulónk is, ezért foglaltam erre az időpontra. Nem is írom, hogy a tűzijátékot annyira nem tudtuk élvezni, mivel kis miniatűr volt, de legalább öt városban észrevettük, hogy van :-) na jó, azért tetszett nekem ám. 
Sajnos a víz 22 fokos volt, csak párszor tudtunk benne mártózni, azt is csak pár percig. Bercel csak 5 percet volt benne, Merse már többet, Bendegúz pedig eljött velem a bójáig is. Voltunk Siófokon, a Kalóz hajón is utaztunk egyet, illetve a réven is, mivel elmentünk a Kislődi Sobri Jóska parkba, ahol boboztunk, fánkoztak a fiúk és kipróbáltunk még pár dolgot, játékot. El is fáradtak a fiúk. Persze alig akartak hazajönni, de hát a nyaralásnak is vége van egyszer. És hogy ne maradjunk pancsolás nélkül, még hazafele megálltunk egy fürdőben és pancsoltunk egész délután. 
Illetve az utolsó héten még a saját kis fürdőnket is meglátogattuk. 
Azért furcsa, hogy megint eltelt úgy a nyár, hogy alig voltunk fürdőzni. Vagy beteg volt valamelyik, vagy az időjárás nem engedte....


Remélem, mostantól sűrűbben fogok jönni, a gyerekszájakkal is, meg úgy, mindennel....


2015. július 11., szombat

6 év

Születésnapot ünneplünk ma is...
Tegnap is volt, Csonginak. Igen, hat éve nem gondoltuk, hogy apa szülinapjára az ajándék az első fia lesz.
Tegnap átbeszéltük Bendegúzzal, hogy mi is történt hat évvel ezelőtt. Na, nem mentünk bele a részletekbe, de már érdeklődéssel figyelte és hallgatta a történetet. Nos, mivel itt van most Dari is és Ő is részese volt hat éve a történetnek, ezért mindketten mosolyogva hallgatták.
A történet maga így szólt: egy pénteki napon, elég napsütéses időpontban feljöttek hozzánk Dariék (Dari és anyósom) vonattal. Mivel Csongi melóban volt, nekem kellett kimenni a vonatállomásra eléjük. Nem volt gond, a pocakom bár már kezdett nagy lenni, de a volánhoz fértem még. A lakásban sem volt még annyira hőség, kibírható volt, meg amúgy is, ment a ventilátor, szóval nem sültünk meg. Délután, Csongi focizni ment meló után. Mi meg utána mentünk. Kiszálláskor ahogy tartottam a kocsiajtót (akkor még a kis unonk volt) és Dari kiszállt, nekikoccolt a hasamnak a fejével. Meg is jegyeztük ezt anyósommal, hogy jelzést adott Bendének, hogy ideje lenne megszületnie. A fene se gondolta, hogy komolyan is veszi :-) a fociedzést megnéztük, a labda is majdnem eltalálta a pocakom, szóval már "veszélyben" voltam, a jelzések csak jöttek és aztán Bendegúz is úgy döntött, hogy akkor megnézi, mi van idekint....
A születéstörténet itt olvasható

6 évvel ezelőtt még nem tudtam, milyen lesz, hogy fog kinézni, nekem is Ő lesz a legszebb vajon? És az anyaság milyen, hogy fogok boldogulni vajon? Nem mondom, hogy zökkenőmentesen ment minden, de gondolom ez másnál is így van :-)
Bendegúz a "legnyugodtabb" gyerekünk, ha öltözésről van szó. Reggel rá kell várni a legtöbbet. Ha mutatunk neki valamit, hogy nézd, ott van az asztalon, akkor Ő találja meg legkésőbb. Kicsit álmodozó típusnak mondanám. Nagyon sok mindent tanít az öccseinek, mind jót, mind rosszat. A kicsik behunyt szemmel követik őt, úgyhogy oda kell figyelni rájuk. Nagyon sok szeretet van benne, imádja a kisöccsét (Merse most lekerült a porondról), állandóan istápolná Bercelt. Mersével most kezdenek el jókat játszani. Hol versenyeznek, hol kardoznak, hol csak a hülyeség megy.
Imádom, ahogy bújik és ahogy lépten-nyomon elmondja, hogy szeret. Váratlanul.

Ő az én nagy-kisfiam. Aki megtanított máshogy látni a világot, aki egy kicsi türelemre és türelmetlenségre is nevelt. Az egyetlen kékszemű kisfiam :-)

Boldog születésnapot Bendegúz!