Ismét jelentkezem és hozzáfűznék pár dolgot a tegnap indított blogomhoz. Mivel hirtelenjében írtam, így lehet, hogy kimaradt pár dolog, amit szerettem volna leírni. Szeretném, ha ez a blog „örök” lenne, bár tudom, hogy mire a kis pocaklakónk már tudná olvasni, addigra már lehet, hogy meg is szűnik ez a blog. Ezért is készültem egy másik formával, ami pár tíz év múlva is megmarad, méghozzá a naplóírással (hagyományosan: kézzel írott). Ebből szemezgetek még pár gondolatot, mivel ezt tavaly dec. óta vezetem. Nem minden nap írok bele, így most tömören leírom, hogy mi történt amióta megtudtam, hogy pocaklakónk van.
Imádok hason feküdni, így könnyen tudtam, hogy valami történik a szervezetemmel, mert egyszerűen november és december körül nem igazán ment a hasonfekvés, annyira fájtak a melleim. Ez egy előjel volt, úgy gondolom. Egy pár hétig nem bírtam a kedvenc pózomban aludni, de mára megint visszatértem a félig hasonfekvésre, egyszerűen akkor tudok a legjobban pihenni. A hasam még nincs akkora, hogy nyomjon, bár a baba már számításaink szerint kb. 20 cm-es lehet. Mivel mindig is voltak a hasamon párnácskák, így van, ami megvédje Bogyókánkat. A nadrágok viszont egyre kényelmetlenebbek lettek, így kénytelen voltam beszerezni pár kismamanadrágot. Nem mondom, hogy mind kényelmes, de legalább nem nyomják a hasam.
Szóval a mi kis örömünket szerettük volna szétkürtölni a családban, de ki szerettük volna várni azt a bizonyos 12 hetet. Mivel mi Kecskeméten lakunk és mindkettőnk szülei és rokonai a dél-keleti határon élnek, karácsonykor hazautaztunk és másfél hetet otthon voltunk. Nehéz volt kibírni, hogy ne mondjuk el az örömhírt, de mivel nagyon jól viseltem az egészet, így igazából nem volt nehéz „titkolni”. Egyedül Csongi nagymamájának mondtuk el, azzal a kitétellel, hogy ne mondja senkinek sem tovább. Nagyi már nagyon várta erről a részről a dédunokát, így az első 7 hetes fotóval állítottunk be hozzá. Amikor elmondtuk az örömhírt, akkor voltam 10 hetes. Mivel Csonginak vissza kellett menni Németországba és csak január végén jött haza egy hétvégére, így arra az időre tettük a nagy hír közlését. Mindenki örült, az én szüleimnek már a harmadik unokájuk lesz, Csongi szüleinél az első. Sajnos az én nagyszüleim már nem élnek, de apa részről fog kapni pár dédit Bogyó.
A születésnapomon (jan. 8.) volt az első hivatalos (12 hetes) vérvétel és ultrahang. Minden rendben volt, bár a kórházi ultrahangon az a baj, hogy én nem látom a képernyőt és hát eléggé érdekes arcot vágott a doki is, úgyhogy alig vártam, hogy mondja, minden rendben. A vérvétel eredményére kellett még várni egy-két hetet, amit a védőnőnél kaptam meg. Ezekkel is minden rendben volt.
Az eredmény:
Január 12-én azt álmodtam, hogy kisfiam lesz. És valahogy ekkor éreztem meg, hogy kisfiú a pocaklakónk. Egyre több babás álmom lett, valamikor kismama vagyok, valamikor meg már anyuka. Azóta ezek elmaradoztak, de elég sok hülyeséget tudok összeálmodni. Ez sem változott az elmúlt években, sajnos. :-(
Volt egy hétvége, amikor az anyukám feljött hozzám. Szerettem volna elmondani az örömhírt, de mivel Csongi is szeretett volna jelen lenni, így nem mondhattam el. Elég furcsa is volt az a hétvége. De végülis eltelt, anyukámmal csaviztunk egyet a nagyvárosban, meg pihentünk.
Mivel nem olyan régen költöztünk az első új lakásunkba (amit még 24 évig fizethetünk), így vannak még olyan „részek”, amik befejezésre várnak. Ilyen a konyha is. Sajnos az elmúlt hetekben csak a cégnél ettem főtt kaját, mivel itthon nem igazán tudok sütni-főzni. Már nagyon várom, hogy meglegyen a konyhabútor és beépíthessük a sütőt és tűzhelyet. Addig viszont marad a hideg élelem. Egy időbe nagyon menő volt a melegszendvics, mára már ezt is kinőttem…Jelenleg ott tartunk a konyhabútornál, hogy most tervezzük egy programmal és ezután jön a bútorlap megrendelése. A két szoba teljesen kész van, az előszobába még festeni kell egy dekorcsíkot, illetve a kabáttartó és a tükör hiányzik még, meg a szekrényre ajtót szabni. És még a mosdó glettelése maradt el, ezt a napokban befejezi a párom.
Nevek: mint írtam már, a fiú név az biztos, évek óta a Bendegúz tetszik mindkettőnknek, így nem volt kérdés, hogy hogy hívják a fiunkat. A lány név: Napsugár tetszik mindkettőnknek, de voltak kételyeink, így elkezdtem válogatni a magyar nevek között és ezeket találtam (névsorba tettem): Bolda, Cseperke, Csepke, Csinszka, Harmatka, Illangó, Iringó, Jázmin, Mályva, Mimóza, Napsugár, Zille, Zselyke. Hát ezek közül van olyan, ami Csonginak nem tetszik, de kiírtam, mert a lehetőségek között volt. Először nagyon tetszett a Cseperke, de mivel mi tájszólással beszélünk (ö-vel), így elég furcsán nézne ki, hogy a kislányunknak ilyen nevet adunk. („Szöged” melletti városban nőttünk fel). Egy nap nagyon megtetszett a Mimóza, de Csongi ezt is elvetette. Majd felsoroltam neki a lehetséges neveket és a Zille megtetszett mindkettőnknek, így a lány nevünk jelenleg a Zille.
Mocorgás: azóta érzem, amióta Csongi visszajött Németországból, ez február 28-ára esett. Ekkor voltam 19 hetes. Furcsa érzés, néha majd kirúgja a hasamat, néha meg csak ide-oda ficánkol. Esténként beszélgetünk, a kezemet a hasamra teszem, ő mocorog én meg beszélek hozzá. Még apukája nem érzi ezeket a mozgásokat, bár volt már rá példa, hogy akkorát rúgott, hogy az én kezem a Csongién volt (az övé a hasamon) és én éreztem a kezemmel, Csongi meg nem. Előbb-utóbb majdcsak érezni fogja ő is. Most annak is örülök, hogy ha apukája keze van a pocakomon, akkor is mocorog ide-oda.
Túl vagyunk a 16 hetes vérvételen és a 20 hetes ultrahangon is. Minden rendben, szépen fejlődik Beni babánk.
Az otthoniaknak az örömhírt úgy közöltük, hogy elmentem egy 4D-s uh-ra és ezzel mutattuk meg a kis pocaklakónkat. Mivel ez 13 hetesen volt, így megnéztük, hogy szépen fejlődik. A következő 4D-s uh-ra 20 hetesen került sor. Még nem egészen vehetőek ki az arcvonásai, de azért látszik mindene. Itt mutatta meg, hogy kis fütyköse van. Ezzel a dvd-vel megyünk haza most hétvégén és mutatjuk meg újra a családnak. Megbeszéltük, hogy ezután már nem készítettünk 4D-s uh-t, ezek azért is voltak jók, mert egészségileg is megbizonyosodhattunk a dolgokról. Mostmár kivárjuk ezt a 18 hetet (130 napot) és meglátjuk, hogy kire is hasonlít.
13 hetes Bogyó:
Ezidáig dolgoztam, egy hipernél. Mivel nem fizikai munkát végeztem, ezért is maradtam eddig. Viszont sokan nem tudják, de néha elég stresszes a munka. Sok mindent elvár a vezetőség, bár néha eszközt nem adnak a kivitelezésre. És itt nem akarok belemenni a részletekbe, a lényeg az, hogy egy ideje már vártam, hogy mikor lesz az „utolsó” munkanapom. Ez múlt hét pénteken volt. Szombaton még egy céges buliba voltunk hivatalosak, ahol elbúcsúzhattam az elmúlt öt és fél éves munkahelyemtől.
Az első szabad napomon elmentem a háziorvoshoz, majd délután kimentem még a munkahelyemre (a táppénzes papírt muszáj lesz kivinnem, úgyhogy kéthetente megyek). Egyébként a csapat nagyon jó volt, ezt sajnálom a legjobban, de gondolom a kapcsolat ezután is fennmarad.
13 hetesen másképp:
Ma délután bemegyek a városba, de előtte délelőtt a védőnő látogat meg. Még nem érkezett meg eddig, úgyhogy azért is tudok írni. Kikérdezem pár dologról. Szeretnék úszni járni, de nem tudom, hogy hova menjek. Utána szeretnék kérdezni, hogy mikor fertőtlenítik a medencéket, a fertőzés-veszély miatt. Aztán meglátjuk, hogy hol kötök ki. A fogorvost is be kell iktatnom az elkövetkező hetekben.
Hát a naplóból összeszedegettem, amik kimaradtak, ezért bocsi, ha néha összevissza írtam.
Ha valamit még kihagytam, pótolom, de úgy gondolom, hogy innentől a napjaimat fogom leírni.
