3 hetes

Furcsa érzés, rohan az idő, de mégsem. Rohan, mert már három hetes ez a kis gézengúz, de ha belegondolok a mindennapjainkba, akkor meg azt veszem észre, hogy már mennyi minden történt és még csak három hete történt. Persze minden nap eltelik és azt veszem észre, hogy már megint indulunk a délutáni sétára, aztán a fürdetésig valahogy húzzuk ki evés nélkül, majd jöhet a pancsizás, evés, altatás és alvás és már megint egy nap kezdődik. De valahogy úgy érzem, hogy mégsem úgy szaladnak ezek a percek… Na, meglátjuk, hogy mit gondolok majd pár hét múlva. Egy kicsit nosztalgiáztam tegnap, mert tervbe vettem, hogy krumplilevest készítünk, meg amerikai palacsintát és eszembe jutott a három héttel ezelőtti péntek, amikor Csongi anyukája és kisöccse jött fel és aztán előjöttek az éjszakai fájások emlékei, majd maga a szülés. Nem gondolok rá rossz emlékként, hiszen ahogy gondoltam, úgy is volt (gyors szülés). A regenerálódás is a végefelé jár, szóval minden megszépült már… Pedig csak három hete…

Tegnap délután a séta helyett elkísértük Csongit a focira és míg ő rúgta a bőrt, addig mi átmentünk a kistescoba és bevásároltunk pelusból. Ez valahogy fogyóeszköz most nálunk (nem is tudom, miért). Persze a harmadik csomaggal lett jó, mert hiába vesszük a legkisebbet, némelyik még olyan óriási, hogy nem áll sehogy sem Bendén. Most a Pampers bevált, aztán meglátjuk az ez utáni méretet, hogy melyik fajta jön be. Mire visszasétáltunk a focira, meg egy picit leültem pihenni, Bogyó is felébredt és hát nem igazán akart már visszaaludni. Ivott egy kis köményes teát, amit nem igazán szeret, de most azért kortyolgatott belőle, aztán Csongi is lejött a pályáról és hazaindultunk. Volt egy kis cicizés még, aztán itthon fürdés, majd ismét vacsi. Mostanában esténként nyűgös, bár ma is egész nap nyüszi volt. Próbáljuk altatni, de mindig felébred, hol a lábát húzza fel, hol felsír. A pocakja még mindig fájhat, mert a puki csak nagy kínok árán jön ki, pedig már szedjük rá a csodaszert. Van úgy, hogy a cicin is beijed és úgy elkezd sírni, hogy csak na. Valamikor sehol sem jó neki, mint most is… Ilyenkor jó lenne, ha már tudna beszélni és elmondhatná, hogy milye fáj…  A csuklás is borzasztó a mi számunkra. Azt mondják a nagyokosok, hogy ők fel sem fogják, de amikor szegénykém épp nyeli az anyatejet és csuklik, és félrenyel, hát nem hiszem, hogy ők nem fogják fel úgy az egészet… Meg amikor napjában többször is csuklik és látszik rajta, hogy már elege van belőle… Igen, ilyenkor kíváncsi vagyok, hogy ki találja ki azokat az állításokat, hogy a baba fel sem fogja, hogy csuklik.

Ma reggel, míg a fiúk aludtak én előkészültem az ebédre (krumplileves). Mivel anya sok zöldséget hagyott „hátra”, így készítettem húslevest is, mert maradt még csirkemáj is. Illetve a palacsintatésztát is előkészítettem, de azt már Csongi sütötte ki. A levesen túl voltunk, mikor Bende Bogyó is felébredt, így én a második fogást egy óra múlva tudtam elfogyasztani. Hát vigyáz a vonalaimra ez a kis lurkó. Ami nem is baj, mert még mindig van rajtam plusz. Most megy a hintázás a mózesben, hátha elalszik, aztán megvárjuk a jobb időt és megyünk le sétálni, amit – eddig úgy vettünk észre, hogy – nagyon szeret. Hátha jobb lesz az éjszakánk, az övé is és a mienk is. És akkor a mai friss fotók, beszélgetek a cimbikkel:

egy sanda mosoly: