Úgy látom, eddig 3000-en látogatták meg a blogomat az elmúlt hónapokban. Hú, nem is gondoltam volna…
És a hétvégéről: még péntek délután bementünk a belvárosba Bendével. Csongi kocsival ment focizni, így mi a főtéren kiszálltunk és találkoztunk egy kismamaismerőssel. Sétálgattunk, beszélgettünk, bababoltba mentünk, illetve egy gyógyászati segédeszköz boltba is betértünk, ahol sikerült 100 ml-s tejtartót is beszereznem, úgyhogy frissítettem a készletet. Meglátjuk, remélem szükség lesz rá. A szombati napunk is hamar eltelt, hát igen, röpülnek a napok. Próbálom egy időbe hozni a szopizásokat, ami az elmúlt napokban sikerült. Így legalább tudunk tervezni is. Sikerült bemenni a malom centerbe is, ott ebédeltünk, illetve vettünk ezt-azt. Meg sétáltunk egyet a főtéren is. Itthon pedig elszórakoztattuk egymást. Bendét letettük a földre egy plédre (Loráéktól kapta) és beszélgettünk hozzá, meg ő is gagyarászott hozzánk. Íme a kép:
Nemrég sikerült licitálnom egy játszószőnyegre, amiért ma megyünk el, kíváncsi vagyok, hogy fog neki tetszeni, mennyire fogja értékelni. Már megismer bennünket, reggelente sokat mosolyog, szeret babanyelven beszélgetni és hát próbálgatja a hangját. Ha sír, akkor már szerintem a szomszédok is hallják, egyre erőteljesebb a hangja. Még mindig szereti, ha elrázzuk a senekét, de éjszaka már a kiságyában alszik, ahol helyezkedik rendesen. Letesszük az ágy közepén és mire felveszem szopizáshoz, már egy kicsit feljebb van, vándorol a drágám. Illetve napközben a pléden is elalszik, úgyhogy az alvással nincs gond. Remélem, ha hazamegyünk a szülőkhöz, ott is el tud majd aludni. Tegnap elmentünk egy hiperbe bevásárolni, szinte végig aludt a hordozóban, itthon pedig gagyarászott. Felraktuk rá a Füleses cipőt is, amit Ancsáéktól kapott, jól áll neki, bár hamarosan ki fogja nőni. És huncutkodik rendesen:
A keresztelőre pedig kapott egy másik cipőt, bár egy kicsit nagy rá, de addig még úgyis növekszik. Illetve már van egy ruha összeállításunk is, nagyon aranyos lesz.
Az elmúlt egy hétben 7* evett egy nap, kivéve szombaton, akkor 8*. Meg vagyok elégedve… És akkor jövök a játszószőnyeggel legközelebb!
Nagyon szép Bende plédje, de meg kell mondanom Bende még szebb!
VálaszTörlésSikerült màr àtàllitanod a jelszodat? Nekem igen. Fenn a kilépés felirat mellett van a személyes profil szerkesztése. Ha ràkattintasz, közép tàjon van a jelszo és a jelszo ujra. Oda ha beirod, kész is. Remélem segitettem.
VálaszTörlésPuszi
Eper.
Eper: megtaláltam, köszi!
VálaszTörlés