Úgy érzem, hogy áttörte az ínyét Bendének az első rágófoga! Látszódni még mindig nem látszódik, de érezni már éreztem, hogy az bizony a foga. Az ínye még egy picit le van tapadva, legalábbis amikor belenézünk a szájába magát a fogát nem látjuk, de amikor vizsgálgattam, éreztem egy kis recésedést.
Ennek ellenére a tegnapi éjszakánk elég jól sikerült, mert csak egyszer ébredt, úgy hajnal fél kettő körül, ekkor szopizott, majd reggel hét előtt ébredt. A szopizást én iktattam be, lehet, hogy el lett volna szopi nélkül is, de az apasztás egy része lett most, hogy megpróbálom két-, majd háromnaponta szopiztatni, mielőtt végleg leállnánk róla (azonkívül tegnap fürdéskor még fejtem is egy picit, mert be volt durranva a cici). A délutáni alvások is viszonylag jól alakulnak, már kb. egy hete. Általában két órát, vagy két és felet is alszik, bár tegnap csak szűk kettő lett belőle, ma ismét túl vagyunk a kettő óránál. Bár már kétszer ébredt, de visszafeküdt. Hát éberalvó a lelkem.
Ma voltunk megint mondókázni, nagyon jól eltelt az idő, ismét Ildikó néninek az ölében ült én pedig mondókázhattam egyedül. De jó volt így is. És tegnap kipróbáltuk a kölcsönkapott trambulint is, Csongi főnökének az ikerlányaié (Fanni és Panna). Ez volt az első reakciója:
[youtube http://www.youtube.com/watch?v=5xr_6g8eagg&w=480&h=390]
És még egy kép a kis bob mesteremről:
Be kell ám öltözni, mert még hideg napok vannak. De mondják az enyhülést! Én már várom a tavaszt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése