Összes oldalmegjelenítés

2012. június 12., kedd

12.06.12.

Telnek a napok. Most éppen zuhog az eső. Ahogy egész délelőtt is tette, így ma még nem voltunk lent levegőzni sem. Merse ismét visszatért a napi háromszori alváshoz, bár tegnap kettőt aludt, de előtte hármat, meg ma is már a második alvásánál tart. Estig meg nem fogja kibírni. Amúgy minden okés, valamelyik éjszaka a szokásosnál többet keltünk, valószínűleg azért, mert jön a felső foga is. Bújnak ki szépen, rendesen. De jókedvű, kis mosolygombóc.

A főzelékekkel még mindig "hadilábon" állunk, a tejpépet nagyon szereti, azt kap reggelire és vacsorára is, de a napközbeni gyümölcs és az ebédre való főzelék nagyon nem ízlik neki. Bendegúzzal nem vot ilyen "nehéz", pedig szerintem nagyon ízletes amit kap. Ma már a mi levesünkből vettem ki a zöldséget, sűrítettem péppel, de így sem ment le, csak három kanálnyi. De majd lesz ez jobb is. Nem aggódom, kis húsgombóc, tegnap fürdetés előtt mértük, 8,88 kg (ha az "előírt, fél éves duplázás és egy éves triplázást nézzük, akkor 9,47-nek kéne lennie).

Bendegúz nagy kópé, néha nagyon ki tud hozni a sodromból. Néha nem alszik napközben, mert pont úgy jön ki, ha Merse sem alszik, Ő miért aludjon? De ma egyszerre mentek megint. Kíváncsi vayok, meddig bírják, vagyis, hogy Merse meddig bírja?


2012. június 3., vasárnap

2 alvás, vadaspark és képek...

Csütörtök reggel hétkor ébredtünk, ennek örömére Merse csak kilenc után aludt be először. És aznap még egyszer délután. Így lassan ott tartunk, ahol Bendével már ilyen idős korában tartottunk (bőven). A napi két alvásnál. Bendegúz egy éves kora után már csak egyet aludt, ahogy most állunk, úgy érzem, hogy Merse még bőven kettőt fog akkor is aludni. Furcsa az egész, mert Bendegúz az "etalon", hozzá hasonlítom a Mersés dolgokat is (nem azért, hogy úgy csinálja Ő is, hanem mégiscsak kell egy támpont, akihez viszonyítani tudok). Szóval Merse teljesen más alvásban is. Igaz, Bendegúz is tesz róla, hogy ne aludjon kevesebbszer többet, inkább többször alszik kevesebbet. Hát ez van.

A kajáltatása sem megy olyan könnyen, bár már több ételt megismert, de jelenleg a tejpép a befutó. Minden más nem érdekli. Hiába pepecselek neki minden nap krumplit, meg répát, meg ízleltetem vele a gyümölcsöket, nem nagyon akarja elfogadni. Bár lehet, hogy most a betegségnek is betudható, mert tegnap óta már Merse is köhög, meg mára már láza is volt. Holnap viszem is a dokihoz majd.

Tegnap elhasználtuk a vadasparki belépőnket, Merse is nézelődött, Bendegúznak is tetszett. Tavaly augusztusban vettem egy 10 alkalmas bérletet, így fél áron tudtunk bemenni, de mostanra elfogyott a kuponunk. Még gondolkozom, hogy vegyünk-e újat, de erről majd később.

Amúgy minden okés, Merse a megfázás mellett is nagyon jókedvű, vigyorog mindig. Az éjszakáink nem a legjobbak, de hátha ez is változik. Csak optimistán!

Válogatok pár képet...

Ez múlthéten készült, mikor a hídi vásár végén meglátogattuk a játszóteret (sajnos a mi gépünkkel kevés kép készült, de várjuk a többit Laci tatáéktól :-))

Ezek pedig a tegnapi vadasparki kirándulásról:


Kis bágyadt volt már Merse:

Az oroszlán család:

Fiúk, háttérben az oroszlánokkal:

A tigris:


Makik:


Készült még pár kép a majmokról, a medvékről, a párducról, a kacsákról, hattyúkról, a házi állatokról is, de ennyi szerintem ízelítőnek elég is volt!

2012. május 30., szerda

Neurológia

Tegnapra volt időpontunk a neurológiára, mivel Merse már fél éves kora óta mászik és fel is kapaszkodik, ahol tud. Hát, mikor az időpontot is kértem, már akkor is mosolygott a doktornő a telefonban, de most, hogy még szót is válthattunk vele, meg is nyugodtunk. Nincs min aggódni, Merse korábban fejlődik mozgásilag, mint a társai. Bendegúz is 11,5 hónaposan ment egyedül, azt is korainak tartja a dokinő, Mersére meg csak annyit mondott, hogy hamarosan szaladgálhatok utána (is). Amúgy már egyre ügyesebb e téren Memi, mert a kiságyban is felkapaszkodik és aztán már el is sétálgat egyik végéből a másikba. Nem mondom, hogy nincsenek esések, de hát így tanulja meg. Mondjuk mostanában többször elvettük, ha felállt, mert nem akartuk erőltetni (bár nem is erőltettük, ha magától csinálja). Voltak azért érdekes szituációk, mikor mi elhúztuk a kanapétól és fél perc múlva már megint ott kapaszkodott és felállt. Na, de nem lesz O lábú a fiunk, mert már áll, nem lesz gerincferdülése sem, úgyhogy most hagyjuk kibontakozni.

A hétvégén a szüleinknél voltunk, voltak falunapok, volt hídi vásár is (ugrálóvárral, kisvasúttal, póni lovaglással, búcsúfiával), úgyhogy eltelt rendesen és gyorsan. Igaz, első éjszaka lebetegedtek megint a fiúk, Bendegúz köhögött (még most is egy kicsit), Merse meg letaknyosodott, de annyira, hogy két éjszaka alig aludtunk, mert irritálta az orrát. De kiszívni alig tudtuk, mert nem jött rendesen. Még egy picit folyik neki az orra, de már nem vészes. És így az éjszakáink is egyre jobbak már. Bár aludni még mindig a nagyágyban szeretnek...

2012. május 23., szerda

Fellebbezés

Megjött a levél az önkormányzattól, hogy nem vették fel Bendegúzt még napi négy órában sem az óvodába. Az indok: helyhiány. Mi lesz itt, ha három éves kortól kötelező lesz az óvoda? Na, mindegy, nem csüggedünk, majd lesz valahogy....

2012. május 21., hétfő

Napok

Amik olyan gyorsan eltelnek! Végre ismét jön a jó idő, bár már megint mondják, hogy nem lesz nyár a héten. Mondjuk én ennek is örülök, nagyon. A nagyon meleget nem szeretem, a hideget sem, ez a köztes idő nagyon jó. Már voltunk lent a játszin, délután megint megyünk. Vagy oda, vagy máshova. Meglátjuk még.

A hétvégén felszereltük a bicikliülést előre is, így mostmár mindkét fiút tudom hozni-vinni biciklivel is. Vagyis fogom tudni, mert még nem erőltetjük, hiszen Merse még nem ül fel magától (csak feláll). De azért kipróbáltuk. Igaz, nem a kettőt vittem én, hanem Bende jött a futóbicajjal, Csongi a sajátjával, én meg vittem Mersét. Mindenkinek nagyon tetszett. Nekem ugyan még meg kell szokjam, hogy nem úgy ülök fel rá, mint eddig, meg hogy ott ül előttem egy csemete, de majd biztos jókat fogunk biciklizni.

És megvolt az első mobil wc-be kakilás is a játszótéren. Vettünk egy eldobható papírbilit, amit mi mobil wc-ként használunk. Csak egy zacsit teszek bele és abba megy a "cucc", így nem kell kidobni az egészet, csak a zacsit kell jól elzárni. Na, tegnap szólt Bende, hogy kakilnia kell, de már lent voltunk a játszin. Végül ügyesen belekakilt. A pisiléssel már nincs gond, simán lelocsolja a fákat. A kakilással sincs nagy gond, bár nem mindennap van, de eddig talán kétszer ment a gatyóba egy kicsit. A múlthéten is volt ilyen alkalom, mert éppen hasmenéses időszaka volt, de ezt leszámítva szépen szólt és ment a wc-re. Na, meg egy alkalom volt, hogy a fürdővízbe kakilt. Ilyet én is csináltam kiskoromban, hát ezen is átesett. Azt hiszem, óvodaérett lett, bár még nem kaptunk választ a fellebbezésre, meg egyéb terveink is vannak, nagyon bízunk benne, hogy ősztől óvodába kerül Bendegúz. Kell neki a társaság. A játszótéren is egyre jobban elvan a gyerekekkel. Ma nem is zargattam, játszott egy kisfiúval, akik kijárnak, de még nem barátkoztunk úgy össze. Meg mostmár Mersére is figyelni kell, hiszen Ő is ismerkedik a homokkal és fűvel.

Az elmúlt napokban nem kellett menni sehova (doktor), így szinte mindennap lementünk délelőtt és délután is. Hétvégén meg csavargott a család. Most a hétre sincs "programunk", de jövőhéten, pünkösd után megyünk a neurológushoz. Kíváncsi vagyok, mit mond a korai mászásra és felállásra. Két mp alatt odaoson az ágyhoz, asztalhoz Merse és aztán már áll is fel. Ritka, hogy csak térdepeljen. Mászni meg már mindenhova mászik. Jön utánunk a konyhába, az erkélyre.

Az ételekkel is próbálkozunk. Közel három hét alatt megízlelte az almát, a banánt, az őszibarit, a babakekszet, a natúr kukoricát, azaz pufit, a krumplit és a répát. Ma kap először csirkehusit. Nem mondom, hogy nagy rendszer van még az etetésben, mert reggel és este kap tejpépet, tízóraira és uzsira gyümölcsöt, ebédre meg főzeléket. De az időpontok elég változóak. Mivel most is bealudt a játsziról hazafele, így fel tudtam hozni és most alszik még. Tehát csúszik az ebéd. De azért haladunk.

Most hétvégén megyünk a szüleinkhez. Falunapok is lesznek, úgyhogy biztos lesznek programok!

És kibújt Merse második foga is! A képet még szerkesztenem kell, mert így nem az igazi:


2012. május 17., csütörtök

Bendegúz aranyköpései...

Egy csokorba szedve, mert mindig csak odáig jutok, hogy felírom (és mennyit el is felejtek, mert nem írom fel egyből). De most ide is hozom (bár lehet van benne olyan, amit már "hoztam"):


Bendegúz egyik reggel, amikor sok-sok-sok puszit adtam neki a buksijára:

-Anyuka ne puszilgass, elfáradok!

Jó pár napja az etetőszékben:

Engemet hagyjál békén légyszi! Nem érek rá! Nehogy veszekedjünk!

Mostanában (jó pár hete volt már) nézzük Süsü a sárkányt. Erre valamelyik nap megszólalt:

Süsü próbál gőzt fújni. Erre mondom, hogy az füst. A válasz: nem füst, nem vonat az!

Egyszer rászóltam, hogy elég legyen! Erre Ő: nem akarok eléget!

Memóriakártyázunk, az egyik kártya leesett, erre Bende: véletlen kiugrott ez, el akar tőlem menekülni!


Szaladunk ki a konyhába, mert hát versenyezni kell. Mivel hagyjuk is általában nyerni, durcisan odaszóltam: Nem ér, mindig legyőzöl. Erre Bendegúz: Anyuka, majd holnap te vagy erősebb!

Szoktunk lovacskázni, Ő ül fel a hátamra, vágtázni kell, meg nyeríteni. Aztán Ő leszáll rólam, megsimogat kedvesen és azt mondja: nyugalom!

Bende: Nem találom a fújót (tollpihe az ágyon!) Beesett a szekrény mögé, kérdem tőle, kivegyem? Erre Ő: igen, én ezt nem oldom meg!

Múltkor a tatával ilyen autót néztünk az autókertbe (autókereskedés)!

2012. május 16., szerda

Merse első foga

Nehezen jutok ide, hogy jöjjek élménybeszámolóval, meg videóval is, de most gyors elkészítettem Merse fog-képét is. Még nem az igazi, de majd kijavítom, ha nem nyüzsögnek a gyerekek (még nincs olyan együtt alvás időpontjuk, mikor mindketten aludnának, én meg azt csinálnék, amit akarok).

De akkor a kép:


2012. május 6., vasárnap

képek, pár hozzászólással...

Na, nézzük csak, hoztam pár fotót:

Ez a kép az egyik gyógytornán készült, itt épp a lábával rajzol Bendegúz, ezzel is tornáztatva a mélyebb izmokat:

Itt pedig játszanak, Bende a készségfeljesztővel, Merse meg éppen tanulja:

A segítségem, mert mindig kapható a babakocsi tologatásra Bendegúz, a nagy, erős, okos bátyóka:

És a torta (köleskoch), mert szobatiszta lett. Igaz, itt még éjszakára megkapta a pelenkát, de azóta már éjszaka sincs pelus, mivel az utolsó két-három hétben mindig száraz maradt reggelre. Így azt mondom, örülök, hogy megvártuk az Ő idejét, hiszen két hét alatt teljesen szobatiszta lett, ezért is kapott tortát. Gyertyával, ahogy Bende mondja, elfújóval:

És a kis kukucskáló Merse (itt még a legfelső fokon volt a matrac):

Ahogy tusolás közben játszik Bendegúz:

És ahogy Marcell haverjával fújják a pitypangot:

Itt pedig nekem segédkezik, mert Ő is palacsintát süt:

Merse Manó, ahogy kukucskál a babakocsiban:

Így nézett ki:

És hogy mit (kiket) nézett?:

Hát igen ("Én vagyok az Édesanya szemefénye"), van egy másik ilyen póló, Édesapa felirattal:

Majális, Marcelléknál, ahol Márton is ott volt:

És a végére hagytam egy tejpépes képet, mert elkezdtük a hozzátáplálást. Nem nagyon tetszik neki még, ma van az ötödik napja, hogy mást is eszik, mint anyatej, de eddig nem sok sikert arattunk vele... Már kóstolta az almát és banánt, meg a tejpépet, meg ma kapni fog egy kis krumplit is. Majdcsak rákap az ízére....


2012. május 4., péntek

Sok minden

Hát, sokminden történt velünk. Pl. az, hogy tegnap már elkezdtem írni a blogot, erre nem mentettem el.... :-((( Na, de most újrakezdem.

Múlthéten vasárnap volt Merse keresztelője. Érdekesen indult az egész, mert nem voltunk kiírva az eseményekhez, így azt gondoltuk, hogy el is feledkeztek rólunk. Ugyebár másfél hónapja mentünk el személyesen megbeszélni a pappal, mondtuk is, hogy hát nem a városból jövünk, így ha menni kell valami oktatásra, akkor egyeztetni kell majd. Telefonszámot elkérték, de nem hívtak. Végül a mise után megbeszéltük a pappal, hogy hát mi is itt volnánk, aztán szerencsére csak annyit mondott, hogy hát Ő itt van, a gyerek is, úgyhogy lesz keresztelő. Merse megkapta a János keresztnevet, Csongi nagyapját hívták így. Bendegúz az én nagyapám után kapta az Antal keresztnevet. Szóval a keresztelő megtörtént, az ebéd is finom volt, az időjárás meg nagyon jó, úgyhogy nem panaszkodhatom. A hétvége is viszonylag jól eltelt, bár Merse elég nyűgös volt szombaton, meg még taknyos is, meg köhögött is, szóval a közérzete se volt a legjobb. Bár vigyorgott...

Hétfőn jöttünk is haza, mert a majálist itthon szerettük volna tölteni. Marcell haverunk és apukája, meg Bende és Csongi elmentek a drift majálist megnézni a gokart pályára. Mi anyukák - meg még eljött Márton haverunk és szülei is - pedig grilleztünk Marcelléknél. Volt nyárson sült zöldségek, pácolt husik. Csongiék haza is értek ebédre, azután a két Marci elment aludni a saját helyére, Bendegúzzal én meg aludtam a kertben leterített pokrócon. Merse meg mikor, hogy aludt be, a babakocsiban. Jól éreztük magunkat, fürdetésre értünk haza. Még a majálisra kimentem volna, de végülis nem is hiányzott.

Tegnap pedig megvolt a hat hós státusz mérése Mersének, 8090 gramm, 70 cm. Ha a hazahozatali súlyát nézzük, akkor duplázott. Szépen növöget. És ügyesedik már. A mászást már elkezdte és mostmár tökélyre fejlesztette, nagyon ügyesen mászik már a szobában, konyhában. Most fedezi fel a lakásunkat. És már felállt a kiságyában. Ennek nem örülünk, vagyis én a mászást is korainak tartottam, de mivel magától csinálta, nem akadályoztuk meg. A felállást sem erőltettük, de emiatt most megyünk az ideggyógyászatra, mert egy fél éves gyereknek nem kell még állnia. Megvizsgálják. Hogy mit néznek, nem tudom, mert még időpontot sem kaptam. Ma hívtam őket, de a doktornővel kell beszélnem és hát Ő hétfőn lesz. Remélhetőleg nem három hónapra kapunk időpontot, amikor már járni fog... Végülis mi nem aggódunk, nem látunk semmi rendellenest, attól független, hogy korainak tartjuk mi is. Ezért most arra figyelünk, hogy ne nagyon kapaszkodjon fel sehol sem. A matrac is egy szinttel lejjebb került a kiságyban, Bendénél nem volt erre állítva (még egy szinttel lejjebb már a legalsón lesz), de muszáj, mert oké, hogy így is fel tud kapaszkodni, de legalább nem esik ki az ágyból.

Hát tömören ennyit akartam. Holnap megyek baba-börzére árulni, van pár eladó, kinőtt cuccunk, meg keresnem kell Bendére nyári nacikat, mert az egyáltalán nincs. Ma még pakolászom össze, amit viszek. De most alszanak a fiúk, úgyhogy addig nem zörgök. Inkább feltöltöm a képeket a gépre...

2012. április 24., kedd

Képek

Mindig hozni szeretnék képet is, aztán mindig azt veszem észre, hogy megint nem hoztam. Most pótolom, igaz, most csak a Dédikről... Húsvétkor kint voltunk Oromhegyesen. Születtek kisbárányok is, kettőt szopiztatni is kellett, hát Bendegúz besegített, itt még a Dédimama mutatta, hogyan csinálja:

Itt már egyedül is ment Bendének:

Aztán lementek a tyúkokat is megetetni:

Végül a Dédivel ment a hülyéskedés, megsétáltatták egymást (először Dédi Bendét, majd fordítva is, így elmentek a környékben is sétálni):

A vége az volt, hogy kidőltek:

Egy kép a Dédimamával és Déditatával:

És egy kép Merse Manóról is (mert a nehéz nap után, édes a fürdés, főleg ilyen kicsi kádban):

És hogy ne legyen unalmas az Életünk, ismét beleestek a megfázásba. Mostmár Merse is, vasárnap este nem sokat aludtunk, mert sokszor kellett szívni az orrát. Mondjuk mára virradóra se aludtunk sokat, mert hajnalban szórakoztatott először Bendegúz, aztán meg Merse. Nem baj, majd alszunk már előbb-utóbb (úgy öt-tíz év múlva?)