Hát igen, közben szülinapot is „tartottam”. Na, nem volt
nagy buli, sőt, igazából semmi nem volt. Készült egy kis sütés nélküli torta,
amit este meg is ettünk. Bendegúz meg hisztizett, hogy nem volt rajta gyertya,
mert Ő el akarta fújni. No, hát majd nyáron fújhatja….
Ismét leesett a hó. Szeretem én a havat, olyan szép, meg a
gyerekek is nagyon élvezik a szánkózást. De hogy eltakarítani nem egyszerű, az
biztos. Nem is a lapátolással van gond, hanem azzal, hogy egyet megyek előre,
kettőt hátra. Mivel a fiúk önállósítják magukat és hát ugrásra készen állok. De
ez van a lakásban is, legalábbis a földszinten. Az emeleten már „megszokták”,
hogy ha le van zárva a lépcső, akkor nem megyünk le. Viszont lent nyitott
lépcsőnk van (vagy hogy is hívjam, csak az egyik részről van korlát), így
mindig mászkálnának föl. Bendegúz már szépen megy le-föl, Merse is felmászik
már, meg ha fogjuk a kezét, akkor lépeget is, de egyedül még azért veszélyes
lenne neki. No, a hólapátolás is ilyen. Én lapátolok, Ők meg jönnek-mennek. Még
az udvaron vannak, addig okés, de ha már kimennek az utcára, akkor én sem azzal
törődök, hogy minél hamarabb végezzek, hanem azt figyelem, hogy a járdán
maradjanak. Na, jó, ennyire nem vészes a helyzet, mert nem mennek ki az útra,
csak hát megy a bohóckodás. Bendegúz leszórja Mersét hóval. Na, meg ma megszánkóztatta
az öccsét, persze az egyik kanyarban lehuppant arccal előre Merse a hóba, hát
azt az arcot kellett volna lefényképezni. Persze jött a sírás is. Általában
délelőtt megyünk ki, hol a boltba sétálunk el, hol csak az udvaron játszunk,
vagy a parkba megyünk ki. Aztán ebéd és alvás, legalábbis Mersének, majd
délután még az időtől függ, hogy megyünk-e ki. Meg most a cipők vizességétől
is. Bendegúznak egy téli cipője van, ami nem teljesen vízálló, így beázik. Egy
nap alatt megszárad (este a radiátoron), de ha reggel vizes lesz, akkor
délutánig nem mindig szárad meg. Most az enyhébb idő miatt csak délután 3-4
körül kezdtem el begyújtani és csak estig tüzeltünk, délelőtt meg elég volt az
a 20 fok, amire lehűlt a lakás (esténként meg 24 körül van). Na, de majd nézni
kell valami hótaposót is, a fene se tudja, meddig tart a havas telünk.
Esténként meg újabb mókázás van. Fürdés előtt le vannak
csupaszítva a fiúk és megy a futkorászás a szobák között. Meg bebújnak Bende
ágya alá és várják, hogy megkeressük őket. Nagyon tetszik nekik az egész, meg
mi is jót szórakozunk.
És végre van internetünk is.... :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése