Születés történet

Október utolsó hétvégéjén ugye Bendegúz a nagyszülőknél
aludt, vasárnap este értek fel. Furcsa volt nélküle tölteni egy éjszakát és ha
tudtam volna, hogy onnantól többet is külön fogok tölteni…. Nagyon úgy nézett
ki, hogy pocaklakó nem kíváncsi még a külvilágra, mert igencsak jól érezte
magát. Aztán vasárnap este tv nézés közben éreztem, hogy mintha
rendszereződnének a fájások, de elég enyhék voltak, így lefeküdtem aludni. Fél
éjfélkor végül csak elkezdtem mérni az időt és akkor már öt perces fájásokat
mértem. Szóltam Csonginak, hogy jöjjön és pihenjen (tv-zett még), mert
szerintem hamarosan indulhatunk a kórházba. Végül a pihenés kb. negyed óráig
tartott, mert megbeszéltük, hogy bemegyünk a kórházba. Mondjuk át kellett
rágnom magam a kérdésem, mert ünnepi rend volt, így ha már ott vagyunk, akkor
engem bent is tartanak, de lévén, hogy másnap töltöttem a 40 hetet, gondoltam,
lehet, mégis itt van az idő. Éjfélkor indultunk és fél egykor értünk fel a
szülészet ajtajához. Persze az autóban is vártam még egy fájást, meg a négy
emelet „megmászása” után a szülészet előtt is, mert még akkor sem hittem el,
hogy ez a szülés előjele lehet. Valahogy úgy gondoltam, hogy olyan lesz, mint
Bendével, szivárog a magzatvíz, rendszeres fájások, majd szülés. Mielőtt
becsengetnénk, kijön egy nővérke, így már indultam is az utamra. Először csak
én mehettem be, lepakoltam, átöltöztem, felvették az adataimat, az ügyeletes
orvos megvizsgált. Bő 2 ujjnyira vagyok már nyitva, a magzatvizet is megnézik,
ami sajnos nem tiszta. Az ügyeletes orvos felhívja a dokimat, aki kettő óra
előtt érkezik. Addig engem és a babát figyelik az NST-n, baba szívhangja
rendben, fájások rendszeresek, a szülésznő szerint hamarosan megszületik a
baba. Csongit is behívják, így kettő óra előtt már mindketten a szülőszobában
vagyunk, amikor jön a dokim. Ő is megvizsgál, már bő 3 ujjnyira voltam nyitva,
így megrepesztette a burkot. Sajnos belekakilt a pocaklakó a magzatvízbe.
Innentől kezdve viszont felgyorsultak az események, jöttek a két perces
fájások, amik már igencsak fájdalmasak voltak és egy percig tartottak. Végig a
hátamon kellett, hogy feküdjek és amikor már nem bírtam, oldalra feküdtem. Még
viccelődünk a szülésznővel, hogy fél háromra már babát szeretnék, ez kb. negyed
háromkor volt. Kb. 6-7 rendszeres kétperces fájás után érzem a tolófájást,
persze épp oldalt feküdtem, így még vissza kellett vánszorognom a hátamra.
Sajnos az aranyeremet is éreztem és már tudtam, hogy ezt a szülést sem úszom
meg anélkül, hogy ne legyek ezekkel gazdagabb. A fájások között pihentem és
próbáltam lazítani, bár nem sok időm maradt a két fájás között. Végül a
fájáskor én is felkiáltok, de rám szólnak, hogy ne kiabáljak (pedig nem is
kiabáltam, csak óóóó-ztam), így próbálok csendben tovább vajúdni. Kb. 3-4
tolófájás után érzem, hogy már itt az idő és a következő fájásnál már kint
lesz. Persze nem tudtam, hogy egy kis óriásbébi lakozik a pocakban. Végül az
első tolófájásra kibújik a buksi, majd a következő fájáskor az egész kis teste
is. Felülhettem és megnézhettem, nem is tűnt hatalmasnak, egyszerűen csodaszép
volt még úgy mázkosan is. És pontosan fél háromkor meg is érkezett.
Megtisztítják a száját, ezután megkaptam a mellkasomra. Ez sajnos Bendegúznál
nem volt meg, de most olyan jól esett, hogy odarakták. Egy kicsit szörcsögve
vette a levegőt, így gyorsan el is vitték a vizsgálatokra. Addig én még tovább
szenvedhetek, mert a méhlepény születése is hátravan. A szülésznő megmutatja,
hogy miben élt eddig Merse Manó. Majd a doki befejezi a műveletet a varrással
és tisztítással. Persze közben kapok infúziót is, így a szülésznő a bal karomba
keresi a vénát, a másik nővér a jobbomon keresi, a doki meg éppen „takarít”,
így ez az érzés nem volt olyan kellemes. Végül megkapom a méhösszehúzó
folyadékot is, a doki is befejezi a munkáját és mehetünk a megfigyelőbe. Negyed
négy előtt érkeztünk oda, sajnos Mersét nem tudták kihozni, mert nyelt a
magzatvízből, ami szennyezett volt, így inkább megfigyelés alatt tartották.
Mikor hozták a hírt, hogy 4250
gramm és 52 cm-es lett a kis manó, visszakérdeztem, hogy
mennyi? Nem is gondoltam volna, bár október 18-án már az uh is 3900 fölött
mért, de akkor megnyugtattak, hogy csak a fej átmérője miatt lett annyi. Hát,
így utólag egy kicsivel volt nehezebb a szülés, mint Bendegúznál. Ami viszont
jobban fájt, az az aranyerem, mert rendesen kijött megint, mondjuk számítottam
is rá, de ha az nem lett volna, lehet, hogy még fittebb is lettem volna, mint
az első szülésnél. Reggel ötkor mehettem ki a baba-mama szobába, elfoglaltam a
négy ágyas szobában az egyik ágyat és délben kaptam meg először Mersét. A
szopizások szerencsére jól mentek, bár volt olyan alkalom, hogy nem szopizott,
helyette felböfögte a tápszert, amit adtak neki. Itthon már csak szopizás van,
egyelőre sűrűn cicire kerül, hogy serkentsem a tejet. Viszont az ünnepi rend
miatt csak szerdán tudtam orvossal beszélni és amiatt, hogy elkezdtek nála egy
antibiotikum kúrát, nem kaphattam meg a romin-ing szobába. Pedig most is nagyon
készültem rá (Bendét se kaptam ki).

A zárójelentésen volt pár dolog feltüntetve, így most azt is
megosztom. A magzatvíz nyelés miatt jelenleg antibiotikumot kell kapni még
szerdáig Mersének, de a véreredmény azt mutatta ki, hogy a hazahozás napján már
javulófélben van. Igazából ezért maradtunk bent még egy napot, így őt sem
hozhattam haza aznap, mint ahogy ki szokták adni az újszülötteket. A homlokán
és tarkóján lévő tűzfolt-lazacfolt is el fog múlni, ezzel voltunk uh-n is,
negatív lett szerencsére. A heréjén vízsérv alakult ki, de ez is el fog múlni,
nincs vele teendő, csak ha nagyobbodna, vagy elkékülne. A születéskor eltörött
a jobb kulcscsontja, erre kell odafigyelni egy picit, amikor öltöztetjük, mert
a jobb karjával kell kezdeni az öltöztetést. Ez is javulófélben volt már,
amikor eljöttünk a kórházból. Annak idején Csonginak és nekem is eltörött a
kulcscsontunk, bár minket akkor még kötöztek, most nem kell. Illetve a torkán
van egy afta szerűség, egyelőre ezzel sem kell foglalkozni, ezek mind meg
fognak gyógyulni. A születéskori apgar-ja 10/10-es lett.

Bendegúztól jó pár napig külön voltam, végül nem jött be
„látogatni”, mert itthon volt vele mindig valaki (mama, nagynéni) és igazából
én nem is hiányoztam neki. Nekem annál inkább. Egyszer beszéltünk telefonon,
ahogy meghallotta a hangom, mondta, hogy „anya, kibújt tesó a pocakból?”.
Aranyos volt nagyon. Persze azóta is szereti és puszilgatja tesót, oda is kell
figyelni rá, mert néha erőteljesebben is hozzányúlna, mint kéne. Most szokjuk
egymást, így négyen, még Csongi másfél hétig szabadságon van, hogy azután
milyen lesz itthon a két gyerkőccel, még kérdéses, de majd megbirkózunk ezzel a
feladattal is.

És hogy számomra még egy örömhírt hozzak, ugye Mersével +9kg
jött fel rám, köszönhetően a cukordiétának. És jelenleg -12,5kg-nál tartok,
tehát bőven lement a kiindulási ponthoz képest is a súlyom. Igaz, még így is
van rajtam plusz, de ezek után majd azon leszek, hogy szépen lassan az is
lemenjen.  Szerencsére Merse vércukor
szintje rendben van, ezzel teendő nincsen.

Nem hinném, hogy nagyon sűrűn jönnék mostanában, ezt a
történetet is már napok óta szerettem volna hozni. Fényképeket majd töltök fel,
egyelőre most még egy kórházas képet hozok az új kis családtagunkról: