Falura költöztünk...

2012.12.19: Gondoltam, elkezdem már írni a gondolataim, ki tudja, mikor lesz netünk. Hát, nem vagyok könnyű helyzetbe. Mostanra érzem azt, hogy kezdek kijönni a gödörből. Oké, mi akartunk elköltözni, tény, hogy több a pozitívum, mint a negatívum, de mégse minden heppi. És most épp olyan hangulatban írom ezeket, hogy mégis jól érzem magam. Dec. 1-jén költöztünk el a nagyvárosból. 25 km-re jöttünk csak, nem a világ vége. Ez a falu több szempontból is elnyerte a tetszésünket, hiszen körbejártunk az évek alatt jó pár falut. Falun kerestünk házat, mert tudtuk, hogy a nagyvárosban lehetetlenség elcserélni a lakásunkat. És mi házat szerettünk volna. Nem nagyot, csak akkorát, hogy legyen egy kis kertünk. Pár éve kezdtük a keresést, körbejártuk a térség faluit, a város kültereit, volt, ami tetszett, de nem volt rá pénzünk. Aztán idén nyár elején jött az ötlet, hogy nézzünk itt is szét. Mivel itt van egy kis üdülőterület, Tőserdő, ami nagyon hasonlít Mártélyra, már egyből vonzó lett számunkra. Mártélyon ismerkedtünk meg, 2002-ben. Aztán elkezdtük a keresést, körbejártuk a falut és megnéztünk legalább 35 házat. Nyáron már majdnem sikerült egy szerződést aláírni, de az eladó fél nappal a szerződéskötés előtt elállt a cserétől. Akkor nagyon bánkódtunk, mert az a házikó is tetszett nagyon, bár féltünk is az egésztől. Aztán lett még egy kedves kis házikó, ami megtetszett, a tulajok reményt adtak azzal, hogy eljöttek megnézni a lakásunkat. De végül nem jött válasz, hogy érdekli-e őket a csere. Mi csak cserébe mentünk bele, bár ettől független hirdettük a lakásunkat. Végül egy októberi napon megnéztük ezt a sorházat. Amit már az ingatlankövzetítő meg akart mutatni nyár elején, de mi nem akartunk sorházat. Ha már falura költözünk, legyen külön házunk. Aztán eljöttünk, megnéztük, megnéztük a szomszéd sorházat is, meg még egyet. Meg aztán egy másik különálló házikót. Az ottani tulaj is eljött megnézni a lakásunkat, felajánlotta, hogy ha még fizetünk másfél milliót, mehet a csere. De nekünk nincs pénzünk erre, így vártunk. Végül a sorházi lakás tulaja felmérette a lakásunkat, de sajnos eléggé lehúzták az árát. Ennyiért mi tuti nem adnánk el, úgyhogy le is mondtunk arról, hogy elcseréli velünk, de végül csak belement. Vasárnap este tudtuk meg a hírt, hogy mehet  a csere, így kedden már alá is írtuk a szerződést. Addig senkinek sem szóltunk róla. Nov. 13-án írtuk alá a szerződést. Én alig vártam már, hogy újra lássam a házikónkat, hiszen csak egyszer láttuk addig, egyből méregettem, majd otthon variáltam a bútorokat. Végül eljött a költözés napja is. Egész jól sikerült átpakolni, két hét alatt dobozoltam be, pár autóval fordult Csongi is, illetve apósomék jöttek el és két teherautóval fordultunk, míg elhoztunk majdnem mindent. Még azután fordultunk párat, illetve kitakarítottuk a lakást is, úgy adtuk át a kulcsokat. Hát nem volt egyszerű, két gyerekkel elköltözni. És még lehet, hogy a neheze hátravan.

Az első pár nap nehéz volt, nem találtam a helyem, nem találtam a dolgokat, minden dobozban volt, nem tudtam, mit hova tegyek. Figyelni kellett arra, hogy a fiúk ne essenek le a lépcsőről, meg egyáltalán, nekik is új volt minden.  Hétfőtől Csongi dolgozni ment, így egész nap egyedül maradtam a fiúkkal. Ez nem újdonság, de mégis olyan helyen kezdtük ezt újra, ahol nem ismerünk senkit. Az első héten elintéztem a dokik átírását, gyerekorvos, háziorvos, aztán az új címünket is megigényeltem. A polgármesteri hivatalba négyszer mentem, mire végeztem. Ebből talán kettő az én hibám, egy, mert nem volt nálam Csongi lakcím igazolója, anélkül nem tudták elfogadni, a másik meg, hogy csütörtökön ügyfélfogadási nap van, na, ezt nem néztem. De kétszer várakoztunk hiába, mert jött az ebédidő, én meg nem akartam ott időzni órákra a fiúkkal. Még szerencse, hogy itt van a közelben. Minden.

Aztán jött a dugulás. Oké, gondoltam, házba költöztünk, hát jönnek a gondok. De hogy nem bírt ki még pár napot. Feljött minden trutyi az alsó wc-be, hogy milyen gusztustalan volt, hiába mostam fel, ha a fenti fürdőszobából lejött minden. Ha mostam, ha fürödtünk. Úgyhogy készenlétben volt a felmosó. Jött is a vizes, pumpával megoldotta a dolgot, csakhogy másnap újra feljött a trutyi. Három napot kellett várni a vizesre, mire hétvégén megnézte és kiderült, hogy az emésztőbe belefészkelte magát a tuja gyökere. Szerencsére sikerült idejében kihúzni, úgyhogy azóta minden okés. Kopp-kopp-kopp. Én fertőtlenítettem a mosdót és ezen a téren most minden rendben.

Aztán a fűtés miatt is aggódtam, mert először csak gázzal fűtöttünk. Kiszámoltam, hogy öt nap alatt elhasználtunk kb. 10 ezer forintnyi gázat. Hát, gondoltam magamban, ez nagyon jó lesz, ha jön a végszámla, kijön egy hónapban 60 ezer és még nem is volt hőség bent és fagy kint. Úgyhogy elindítottuk a vegyes tüzelésű kazánt. Tudni kell, hogy a lakásban nem laktak már tíz éve. Minden télen fűtötték 10 fokra a lakást, de a vegyes tüzelésű kazánt nem indították el már jó pár éve. Na, megpróbáltuk és ment és azóta is azzal fűtűnk. Azt hiszem, csak a meleg víz miatt fogyott azóta a gáz.

És innentől lett szebb minden. Vagyis úgy összességében lett szebb minden. Érdekes, tegnap , ahogy lementem begyújtani és kiléptem a teraszról és ráláttam a művelődési ház melletti parkra, gondoltam azt, hogy ennél jobb helyet nem is találhattunk volna. Ettől független vannak még aggódásaim, de remélem meg fogjuk oldani. Egyenlőre „gond” az is, hogy nem ismerek senkit. Még a nagyvárosba úgy költöztem, hogy már Csonginak voltak ismerősei, majd jött a munkahely és ott megismertem jó pár embert, itt még nem látok sok esélyt, hogy barátkozzak. Remélhetőleg felveszik Bendét oviba és akkor majd jobban tudok ismerkedni, meg tavasszal, ha megyünk a játszótérre. Az is itt van a házunk mögött.

Amúgy meg már voltunk az ovi Luca napi mulatságán is. Kicsit késtünk, de elmentünk megnézni, a fiúk is jól érezték magukat. Másnap meg elmentünk az örömgálára. Holnap meg látvány disznóvágás lesz, majd vacsora és szombaton meg karácsonyi ünnepség. Mindez a házunk mögött, a műv. háznál. Igaz, mire ezt a blogra felrakom, már bőven elmúlnak az ünnepek, de most van egy kis szusszanatnyi időm ezeket leírni.

Összességében leírhatom, hogy sírtam is már amiatt, hogy eljöttünk, de aztán újra gondoltam az egészet és rájöttem, hogy ezzel csak nyerünk.  A város nincs messze, mi csendes kis falut kaptunk cserébe, kis kerttel, nagy házzal.

Pár kép az elmúlt egy hónapból!

Huncut Merse, már tudja, hogy kell csízelni:

Itt pedig a falu fenyőfáját díszítik Ők is: 

Merse is elkezdte inni a tejet (tejitalt), már az esti szertartás része lett (ezzel pedig csökkent a szopizás száma, mostmár csak egy-kettő éjszakai szopi maradt). 

És a feldíszített kis fenyőfánk: