Összes oldalmegjelenítés

66065

2010. június 28., hétfő

7vége



Eltelt ismét egy hétvége, mondjuk olyan volt, mintha
hétköznap lenne, mert Csongi ment dolgozni mindkét nap. Annyiból volt jobb,
hogy szombaton már itthon volt négy körül, tegnap pedig fél három körül, így el
is mentünk a belvárosba sétálni egyet, meg vásárolni pár dolgot. Többek között
szúnyogriasztót, olyan konnektorba dugósat, mert úgy látszik, hogy Bende vérét
is úgy szeretik ezek a vérszívók, mint a mienket. Tegnap már ki is próbáltuk,
én nem hallottam a zümmögést, Csongi igen, de úgy veszem észre, hogy Bendén se
látok újabb csípéseket. Mondjuk most jó sok van rajta, remélem ezzel kiiktatjuk
őket egy ideig. A játszótéren is olyan sok van a hűvösben, a napon meg most
meleg volt. De már meg is jártuk és játszottunk egyet, aztán annak a rendje és
módja szerint már tusolt is Bogyó, mert minden csupa homok volt. Sétálgattunk
is, először szandiban, lévén, hogy vizes volt a fű, aztán mezítláb inkább, mert
már kicsi rá a szandi. Tegnap néztünk neki egyet és volt is több, ami jó volt
rá, az egyik az nagyon meg is tetszett, de még nem vettük meg. Szétnézünk még,
hátha lesz olcsóbb. Aztán elmentünk a város fő terére, a 0 km kőhöz, ott
szoktak csúzdázni a gyerkőcök, hát Bende is kipróbálta.








Végül a sörutcán is elsétáltunk és bementünk a malom centerbe
is. Hamarosan beruházunk egy bicikliülésre és néztünk hozzá bukósisakot. Meg
persze ülést is kerestünk, amit hamarosan meg is fogunk venni. Egy kicsit
lógott az eső lába, de végül nem esett.



És pár képet is hoztam, a délelőtti alvásából így ébredt:





Mindig van egy kis huncutkodás még, mielőtt kiveszem a
kiságyból. Bújócskázni is szoktunk, aranyos, ahogy keres.



Most pedig így aludt be:





Ez már a harmadik ruha rajta, reggel a pizsi után volt egy
ruci, aztán a játszira már rövid ujjú bodyt kapott, de ugye csupa homok lett,
most tusolás után megint öltözés volt és lehet, hogy még megyünk egyet
játszizni, majd valamikor fürdés előtt, így kitombolhatja magát megint a
homokozóban.



Hozok még képet, igaz, itt nem annyira látszik, mit csinál
Bende, annyit elárulok, hogy ez is a játszin készült: 





Ez pedig itthon:





És hogy ne unatkozzunk itthon sem, szétpakolta a bulátát,
mert az olyan jó:







Meg aztán a liberót is:





Ha ébren van, akkor nincs megállás, mindig kell valamit
csinálni. Vagy bújócskázunk, vagy fogócskázunk, vagy sétálunk, vagy ha főzök,
akkor örülök, ha játszik egy ideig, de ezt is megunja és akkor jön nézni, hogy
én mit csinálok. 



Tegnap, ahogy hazaértünk a kisboltból, már dagasztott a
kenyérsütőgép, hát persze, hogy meg kellett néznie, hogyan forog a tészta
benne:





A legjobban az érdekli, ami a konyhapulton van, nem számít,
hogy nem lát fel rá, így általában felkéredzkedik. Én meg megmutatom neki, hogy
készül a leves, az ő étele, vagy éppen hogy kell turmixolni.



Aztán még egy kép, ahogyan néz az etetőszékben, oldalrarakja
a kis buksit és így is tud huncutkodni:





Ma rakott karfiolt készítettem és ő is azt evett. Mondjuk tejföl nélkül
kapta, de ízlett neki. Karfiolt viszont még csak most kapott, remélem nem okoz
nála gondot, mert ha olyan éjszakánk lesz, mint a tegnapi, akkor most gyorsan
lefekszem én is pihenni. Lehet, hogy a telihold hatása, lehet, hogy az időjárás
változás, de nem aludt jól. Ennek örömére én sem. No, mindegy, majd lesz ez jobb (valamikor). És persze már egyszer felriadt, de sikerült visszaaltatni, így most én is  pihenek még, amígy hagyja a fiatalember...

4 megjegyzés:

  1. Istenem, ez a gyerek egyre szebb és szebb! :))))))))) Jó látni, hogy ilyen vidám. :))))))) Azért, ha felhigítod a tejfölt egy kis vizzel, nem lesz tőle már semmi baja normál esetben. Hidd el!:)))

    VálaszTörlés
  2. Igaza van Dumának! Napról napra szebb Bende! Aztán most már takarítgathatsz utána, pl. bulátát... de azért segít ő is takarítani, ugye?

    VálaszTörlés
  3. Istenem, hogy ez a gyerek milyen gyönyörű! Igazi szőke herceg, jaj a K.-i lányoknak! :)

    VálaszTörlés
  4. Köszi lányok a dícséretet!
    duma: kapott ő már tejfölöset, a minap a pizzámat csak úgy ette, viszont még nem akarok neki sokat adni, ezért készült neki lightosabban. De a tejjel is próbálkozom, igaz, csak nagyon keveset és mint hozzávalót adom, itatni még sokáig nem szeretném, mert mindenhol azt hallom, hogy legalább 2-3 éves koráig kerüljük...
    Eper: ó, hát ő nagy segítség ám, tegnap kiglancoltuk a lakást és a porszívóért odavan, tologatja és közben bürrög.... a felmosás már nehezebb, mert matatna a vízben....
    szicc: köszi neked is te rokonlélek!

    VálaszTörlés