Hú, ez a nyári időjárás emlékeztet a tavalyi évhez, vagyis a
11 hónappal ezelőtti naphoz. Nem is volt olyan rég és mégis milyen messze már.
Még egy hónap és egy éves nagyfiunk lesz, el se hiszem, hiszen még most
született, most tanult meg felülni, majd mászni, kúszni, aztán felállni és
kézenfogva sétálni. A napokban kezdett el megállni fogódzkodás nélkül,
szerintem hamarosan el is indul egyedül. És még csak most született. Furcsa,
mennyi minden történt ebbe a 11 hónapban. És még mennyi kaland vár ránk…
A játszótéren imád lenni, bár mostanában csak kora reggel,
meg késő délután megyünk le. Kora reggel még a fű is vizes, illetve nem igazán
árnyékos a vadasparki játszótér, késő délután viszont jókat lehet mókázni. Nézi
a nagyobb gyerkőcöket, mit játszanak, ha megtalál egy játékot, akkor játszik
vele, aztán sétálgatni kell ide-oda, illetve már a csúzdát is kipróbálta. A
lakásban már nagyon meleg van és nem igazán bírjuk elviselni. Légkondi gyanánt
megy a ventilátor, de nem sikerült lehúzni a hőfokot 25 fok alá. Most tervezem,
hogy beszerzek egy kis medencét és majd az erkélyen pancsolunk. Vagyis Bende,
mert én nem hiszem, hogy beleférnék. Illetve most megyünk a nagyszülőkhöz haza,
így majd kint az udvaron is lehet pancsolni, meg ott a lakás is hűvösebb. Már
elkezdtem pakolászni, szinte az összes ruciját hazavisszük Bogyónak, így ha
véletlen lehűlne a levegő, akkor sem leszünk gondban. Most épp alszik a
fiatalember, délután meg megpróbálom elhúzni az alvásidőt, hogy az autóban
tudjon aludni. Mondjuk ebben a melegben még nem tudom, hogy fog sikerülni, mert
eléggé nyűgös szokott lenni és délben még le sem mehetünk. Na, meglátjuk, most
viszont megyek tovább pakolni….
Tibikacsát maga alá gyűrve alszik:
És már mezítlábasan:
Nagyon aranyos a homokban és az is ahogy alszik. Vigyázzatok magatokra !
VálaszTörlés