Merse hétfőtől ment a bölcsibe, 6 nap kihagyás után úgy ment a csoportszobába, mintha tegnap lett volna utoljára. Bár azt mondja itthon, hogy nem akar menni bölcsibe és nem szeret ott, én is azt látom, hogy tetszik neki, mert amikor már megyünk érte délután, nagyon elemében van. Mostanában Villőt emlegeti nagyon, neki Ő a szerelme. Gondolom azért, mert Bendegúz is mondogajta Zsófit (még mindig). Emiatt a múltkor szedett virágot Villő anyukájának (hiába, először az anyóst kell "megfogni"), de mivel otthon Villő egyből azt kérdezte, hogy Ő nem kapott virágot, ezért hétfőn már virággal ment bölcsibe Merse és adta oda a kis barátnőjének. Merse elmondása szerint aztán Villő kettétörte a virágot (szép, mit ne mondjak), de nem vagyok benne biztos, hogy meg is kapta a virágot épen Villő, vagy csak Merse mondta ezt. Mindegy is, a szándék a lényeg, na!
Bendegúz mindennap elmondja most is Zsófit, hogy szereti. Hétfőn már Ő is szedte a virágot, aztán mondta, hogy akkor menjünk az oviba, mert ezt oda akarja adni a szerelmének. Hát nem kanyarodtunk el arra.
Jövőhéten szerdán megy legközelebb oviba, kíváncsi vagyok, alábbhagy-e a szerelem, vagy megmarad még?
Hétvégén húsvét, hivatalosak vagyunk pár helyre, lesz jövés-menés, az tuti...
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése