Összes oldalmegjelenítés

66087

2014. április 24., csütörtök

Húsvét után....

Még tart a szerelem.... Igen-igen, egész hétvégén azt hallottuk Bendegúztól, hogy majd szeretné a szerelmét is meglocsolni. Nem felejtette el. Sőőőt! Tegnap kicsit megsértettem (véletlen) a körmömmel az alsó ajkát és hát egyből azt mondta, hogy hogy fog így menni az oviba, mit fog szólni hozzá Zsófi? Nem is az, hogy jaj, fáj, meg egyéb nyavalygás, hanem egyből az, hogy a szerelme mit fog szólni hozzá. Nos, húsvét utáni kedden elmentünk meglátogatni a kis szerelmét, előző nap felhívtam Zsófi anyukáját, hogy a nagyfiunknak már nagyon hiányzik a nagylány, meg amúgy is szeretné elmondani a verset (piros tojás, fehér nyuszi, locsolásért jár egy puszi, de ezt csak Zsófinak mondta!), úgyhogy átmentünk hozzájuk is!
Amúgy a húsvét sem telt el esemény mentesen. Sajnos még az ügyeletre is menni kellett a fiúkkal. Pénteken indultunk el itthonról, először Csongi keresztanyjáékhoz mentünk Szabadkára, majd a nagybátyjáékhoz, szombaton meg a dédiékhez Oromhegyesre. Már köhécseltek a fiúk, Mersének meg már folyt az orra, de nem volt vészes. Körbelocsolták a fiúk a lányokat és dédit, beszélgettünk, majd szombat déután átjöttünk Laci tatáékhoz. Addigra már Bendegúz egyre csúnyábban köhögött, szárazon. Csak nem akart felszakadozni neki. Fürdéskor még Csongi mondta is, hogy lehet, elmenne a moziba, én meg mondtam neki, hogy lehet, most kihagyhatná. Aztán persze az éjszaka közepén Bendegúz egyre csúnyábban köhögött, végül amit napközben jó étvággyal megevett, szinte ki is hányta, aztán már ott tartott, hogy nem kap levegőt. Akkor nagyon rossz volt így látni, főleg, ahogy mondta, hogy nem kap levegőt és csak köhögött.... Kapott vizes ruhát a tarkójára, meg egyből ki is vittük a levegőre, illetve mondtam Csonginak, hogy vigye el az ügyeletre, mert ez így nem lesz jó. Éva is elment velük, kb. fél óra múlva haza is jöttek. Gégegyulladása volt, kapott kúpot, meg inhalátoroztak is. Ha rosszabb lett volna, akkor irány a kórház és bent tartják, így reggel hétkor visszarendelték őket. Mivel Merse is köhögött, elvittük Őt is, addig Bercelt a nagyikkal hagytuk. Bendegúz viszonylag sokat javult a 7 óra leforgása alatt, de ismét inhalátorozni kellett, aztán Mersét is megvizsgálta a doktorúr és Ő is kapott egy kúpot, bár neki szerintem nem volt olyan vészes a köhögése, de pár hónapja Mersének is volt ilyen krupp-szerű köhögése. Akkor írt is fel a dokink kúpot, de azt épp nem vittem magunkkal, a fene se gondolta, hogy kelleni fog. Szóval a reggeli vizit után visszarendeltek délutánra is, illetve Mersének gennyes volt a torka, mandulái bedagadva, így kapott antibiotikumot, amit most is szed még, ezért neki a hétre már nincs bölcsőde. Szóval még húsvét vasárnap délután elmentünk a kórházba az ügyeletre és ismét megvizsgálta a fiúkat az ügyeletes orvosnő, aki azt mondta, hogy ha rosszaboddik az állapota Bendegúznak, akkor bent fogják tartani. Nem tudom, más kórházban hogy van, itt éjszakára nem maradhat szülő a gyerekével. Namármost, egy ilyen kruppos rohamnál, mikor a gyerek hiányolja a szüleit, nem tudom, hogy tudják megnyugtatni, mert az az elsődleges cél. Szerencsére nem került erre sor, de ezekután nem tudom, hogy ha itthon ér utol minket ilyen roham, akkor az itteni kórházban hogy maradhat majd itt szülő vele. Bár remélem, nem lesz több ilyen, vagyis nagyon bízok benne.
Azóta a köhögése alábbhagyott, még hétfőn haza is jöttünk, pedig úgy terveztük, hogy keddig maradunk, de kedden elvittük a mi gyerekorvosunkhoz a fiúkat, Bercelnek is telítődik az orra, úgyhogy megnézte mindhármat. Mivel Bendegúznak előzőleg volt a torokgyulladása, aztán kicsit helyrejött, de Merse meg akkor esett bele, így újra elkapta Bendegúz is, emiatt alakult ki a gégegyulladás. Nagyon jó, hogy így pingpongoznak egymással, meg a vírusokkal, bacikkal.... természetesen próbáljuk megóvni Bercelt, de óhatatlan, hogy ne essen bele...
Szóval tegnapig kiírta a doki Bendegúzt, ma már ment oviba. Egy kicsit köhög még, de már nem vészesen. Ma busszal átmentek a Népfőiskolára, nagyon várta már, tegnap kaptam én is róla e-mailt, úgyhogy este tudta meg. Ráadásul tegnap meglátogatta Bence haverja is, meg az anyukája, úgyhogy volt itt hepajkodás az udvaron. Le is fáradtak rendesen estére.
Merse mostanában azt szeretné, hogy ne legyen rajta pelenka, nincs is baj ezzel, mert már ügyesen pisil itthon a bincibe. Hétvégén nem vittük magunkkal a bincit, így a nagyiknál nem sikerült a nagyvécébe pisilnie, bár itthon néha feláll a fellépőre és próbál pisilni, meg tegnap a kertben is a fát locsolta meg, úgyhogy haladunk ezzel is. Annyira, hogy most reggel, mikor elmentünk az oviba és boltba volt rajta pelus, belekakilt és azóta nem kért. Most alszik, alváshoz sem kért. Nem tudom, hogy ébred fel, mert két napja szinte üres a pelenkája alvásnál is. Mondjuk nem tudom, hogy a bölcsiben hajlandó lesz-e pelenka nélkül lenni, mert mi azon tényállás szerint neveltük Bendegúzt is, hogy nem erőltettük, ennek meg is volt az eredménye és két hét alatt nappalra teljesen szobatiszta lett, rá két hétre meg már éjszakára is. Most is inkább kivárjuk az időt és hagyjuk, hogy Merse érezze, mikor szeretné elhagyni a pelenkát, mintsem idejekorán levenni róla, aztán meg többször bepisil, mint kellene. Ráérünk, amúgy is nyáron szerettem volna ezt alkalmazni, de úgy látszik, Merse is érzi már, hogy Ő is nagyfiú, minek neki a pelus?
Bercel a hétvégén lesz fél éves, még nem igazán hajlandó semmit sem csinálni.Háton fekve nézelődik, oldalra fordul, egyszer-kétszer már hasra is fordult, de nem nagyon erőlteti meg magát. Ha segítek neki, akkor persze egyből fordul át és hason is nézelődik. A tárgyak felé nyúl, mindent a szájába vesz, jelenleg alul és felül is be van dagadva az ínye, lehet, hogy egyszerre négy foga is ki fog bújni. A fordulást lehet azért nem alkalmazza, mert már 8 kg felett van.. Cm-t nem tudok, majd jövőhéten megmérik a tanácsadáson. Tegnap mentünk volna, de a taknyosság miatt egy héttel csúsztatunk, Elkésve nem vagyunk, csak a meningetic oltást kapta volna meg, amit már 04.16 óta halasztunk. A nagyok meg a kullancs elleni oltást fogják megkapni majd, szóval lesz még óbégatás a következő napokban...
Na, mostmár befejezem, kb. ötször estem így is neki ennek a bejegyzésnek, mert Bercel a hétvégén "el lett kapatva", bár csöndes kisfiú, mindenki ezt mondja, itthon igencsak tud nyavalyogni, ha nem kézben van már, a bébihordozóból is képes kimászni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése