Egy őszi csütörtöki nap

Egy kis nyugi, csend, csak a zene szól. A nagyok a "dolgozójukban", a legkisebb meg alszik édesdeden. Persze ilyenkor van az, hogy tuti hamarabb ébred, mint én számítok rá. Mindegy, elkezdek írogatni, aztán eljutok addig, ameddig tudok...
A legfontosabb dolog talán az, hogy Bercel is elindult. Már nem csak feláll és megáll mindenhol, hanem az első pár lépések után már szépen sétál ide-oda. Ahol tud, feláll, majd folytatja az útját két lábon.
Szeptember 11-én indult el, mondhatni 10,5 hónaposan. Bendegúz 11,5 hónaposan, Merse 10 hónaposan indult el. De hogy én nem gondoltam volna még pár hónapja ezt, az is biztos. Fél évesen még csak hanyatt fekve nézelődött, semmi kedve nem volt ide-oda forogni, aztán meg hipp-hopp mindent be akart pótolni, nem akart lemaradni semmiről és mostmár megy is....

Múlthéten itthon voltak, két hét ovi/bölcsi után betegszabira kerültek. Köhögtek. Mind. Még előtte héten vasárnap elkezdték, legalábbis Bendegúz és Bercel. Merse pedig vasárnap éjszaka, hétfő hajnalban. Így nem vittem őket a közösségbe, helyette a dokinál húztunk sorszámot. Mersénél olyannyira kijött a köhögés, hogy már sípolva kezdett köhögni, kezdett kruppos lenni. Ezért kapott hörgőtágítót, ami meg a pulzusát nyomta fel az egekbe, így kérdéses volt, hogy megyünk-e hétfő este még ügyeletre, kórházba, vagy megvárjuk, hogy kicsit megnyugodjon a szervezete. Azon a héten mindennap mentünk kontrollra vele a gyerekdokihoz. Aztán Ő továbbküldött először röntgentre, ahol kiderült, hogy enyhe tüdőgyulladása is van. Aztán másnap meg vérvételre, ahol meg az derült ki, hogy szerencsére nincs nagyobb gyulladás a szervezetében. Az antibiotikum hatott és a köhögés el is múlt, mostanra kezdenek letaknyosodni. Csak, hogy szép legyen az Élet! Még nem vészes egyiknél sem, kapják a vitaminokat, remélem helyre rázódnak.
Tegnap Bendegúzék szüretelni voltak az ovival. Volt élmény rendesen. Tetszett nekik, az elmondása alapján. Bár neki tetszik minden szerintem az oviban, bár ritkán mostmár, de vannak még nyűgös reggeleink, mert nem akar menni oviba. A reggeli ébredés-elindulás néha kész katasztrófa. Minden este megfogadom, hogy türelmesebb leszek velük reggel, de a felkeltésnél már kihúzzák a gyufát. Még lustálkodni szeretnének persze, aztán a reggelivel is el vagyunk késve és aztán még kitalálják, hogy mégse az oviba menjünk először, hanem a bölcsibe.... Az oviba 8-ig be kell érni. Ezért van az, hogy ha fél 8 után indulunk neki, akkor az ovi az első utunk. Na, ma 7:25-kor el tudtunk indulni, úgyhogy irány először a bölcsi. Persze minden faágat megvizsgáltak, aztán tetszett nekik, hogy látszik a leheletük, aztán még megnézték Bogáncsot és Frodót (mi neveztük el a kutyákat), meg-megálltak itt-ott és én csak csigalépésben haladtam. Végül csak beértünk 8-ra az oviba is. Húúúú (gondolom nem vennék le a fejem, ha később mennénk 5-10 perccel, de én pl. nem szeretek sehonnan sem késni, ezt próbálom tanítani a fiúknak is, több-kevesebb sikerrel).
Szóval a reggeli hercehurca általában Bendegúz miatt húzódik. Nem olyan, mint én. Ha ébredni kell, akkor kipattanok az ágyból és öltözködöm, készülődöm, haladok. Bendegúz nem ilyen. Ő még lustálkodik, fetreng, alig akar nekiindulni öltözködni, mosdani. A cipő, kabát felvételnél is rá kell várni (én még közben intézem Bercelt, Mersét és magam is), a végén már neki is segítek, csak hogy haladjunk. Aztán az úton is állandóan lemarad. Míg Merse megfogja a babakocsit és jön velem, addig Bendegúz állandóan lemarad. Na, mindegy, tudom, hogy ez így van jól, csak néha nagyon fárasztó...
Aztán ilyenkor olyan jó a csend. Persze hiányoznak is, de tudom, hogy jó helyen vannak. Ha meg itthon vannak, akkor meg Bercelnek borul a napja, mert ugye hangzavarban már nem úgy alszik, állandóan megy a bátyjai után.
Olyan édes Bercel is, ahogy megyünk a nagyokért és végre meglátja valamelyik bátyját, azt az örömöt az arcán. Szoktak már veszekedni is, de néha olyan jókat el is játszanak, imádnivalóak...